Toszkán Nagydíj

Bevezetik a költségvetési plafont a Forma-1-ben

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hétfőn hivatalos közleményben adott tájékoztatást arról, 2015-ben költségvetési plafont vezetnek be a Forma-1-ben.


A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hétfőn hivatalos közleményben adott tájékoztatást arról, 2015-ben költségvetési plafont vezetnek be a Forma-1-ben.

Mindez 2015 januárjától lesz érvényben, a sport munkacsoport pedig a következő napokban az FIA-val, a kereskedelmi jogok birtokosával és a csapatok képviselőivel közösen dolgozza majd ki, pontosan miképp is működik majd a rendszer.

Az érintettek remélik, jövő év júniusának végéig sikerül elfogadtatni az új szabályt.

Ahogyan arról már beszámoltunk, a Stratégiai Munkacsoport hétfői ülésén számos kérdésben született döntés: a Forma-1 csapatai december 17-19. között Bahreinben tesztelhetnek majd a Pirellivel, jövőre bevezetik az állandó rajtszámokat, az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon pedig dupla pontot kapnak majd a versenyzők.

Az érintettek döntöttek arról is, jövőre bevezetik az 5 másodperces időbüntetést a Forma-1-ben, melyet kisebb incidensekért kapnak majd a pilóták. Hogy pontosan miképp, arról a Forma-1 csapatai hamarosan egyeztetnek majd.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS