Bianchi és Rossiter is tesztelhet a Force Indiával - F1VILÁG.HU

Bianchi és Rossiter is tesztelhet a Force Indiával

HIRDETÉS

Annak ellenére, hogy új autója bemutatóján még úgy volt, hogy egyedüli bejelentett versenyzője, Paul di Resta lesz szolgálatban az első téli teszten Jerezben, a Force India bejelentette, hogy Jules Bianchi és James Rossiter is pályára gördülhet majd a spanyol ringen.


Annak ellenére, hogy új autója bemutatóján még úgy volt, hogy egyedüli bejelentett versenyzője, Paul di Resta lesz szolgálatban az első téli teszten Jerezben, a Force India bejelentette, hogy Jules Bianchi és James Rossiter is pályára gördülhet majd a spanyol ringen.

A silverstone-i bázisú alakulat egyelőre még nem nevezte meg második versenyzőjét, azonban több esélyes is van, köztük Bianchi, a Force India korábbi versenyzője, Adrian Sutil és a Williamstől távozó Bruno Senna.

A csapat mai közleményében megerősítette, hogy di Resta kedden egész nap, szerdán délelőtt, csütörtökön pedig délután kap lehetőséget, míg Bianchi pénteken egész nap körözhet.

A Force India azonban hozzátette, Bianchi azért kap lehetőséget, mert komoly teszttapasztalata van a 2012-es versenygéppel, nem pedig azért, mert esélyesként pályázna a még üresen álló versenyzői ülésre.

„Mivel a 2012-es szezont a csapat harmadikszámú versenyzőjeként töltötte, Jules hasznos információkkal is visszajelzésekkel láthatja el a mérnököket az idei és a tavalyi versenygép összehasonlításával” – állt a közleményben.

A brit Rossiter szerdán délután és csütörtökön délelőtt vezetheti az új modellt, ami része annak a szerződésnek, mely szimulátor munkát határoz meg számára az idei évre.

A 29 éves pilóta számára nem ismeretlen a Forma-1, korábban tesztelt a BAR/Honda és a Super Aguri színeiben, tavaly pedig a Lotus sportautó programjának oszlopos tagja volt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!