Bianchira emlékezik Japánban a Manor

Igazán érzelemdús hétvége vár Japánban a Forma-1 mezőnye, de főleg a Manor/Marussia csapata számára – egy évvel ezelőtt ugyanis Szuzukában szenvedett tragikus kimenetelű balesetet az istálló ifjú reménysége, Jules Bianchi.


Igazán érzelemdús hétvége vár Japánban a Forma-1 mezőnye, de főleg a Manor/Marussia csapata számára – egy évvel ezelőtt ugyanis Szuzukában szenvedett tragikus kimenetelű balesetet az istálló ifjú reménysége, Jules Bianchi.

A francia tehetség október 5-én, a tavalyi Japán Nagydíjon egy munkagépnek csapódott autójával, majd kilenchónapnyi kóma után július 17-én hunyt el.

„Jules mindmáig ott van az emlékezetünkben. Most Japánba érkezünk meg, csapatként pedig professzionálisan kell végeznünk a munkánkat, erősnek kell lennünk” – mondta Graeme Lowdon, a Manor sportigazgatója.

„Csapatunk számos tagja itt volt tavaly is, szóval tudjuk, hogy nehéz lesz. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy Jules egy igazi harcos volt, és azt szeretné, ha a csapat a feladatára, a versenyzésre összpontosítana.”

„De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lesznek nehéz pillanataink, mert biztosan lesznek.”

A csapat egyelőre még nem döntötte el, Szuzukában miképp tiszteleg Bianchi emléke előtt. A Monacói Nagydíjon – ahol tavaly Bianchi pontot szerzett – az istálló minden tagja piros karkötőt viselt, melyen a következő felirat állt: ’MONACO 2014. P8. #JB17’.

„Monaco is nagyon nehéz volt, de ez a hétvége még inkább az lesz” – folytatta Lowdon.

„Monacóban legalább voltak boldog emlékeink. És aztán nagyon érzelemdús hétvége lett belőle – talán jobban is, mint ahogyan vártuk. Egy héttel a verseny előtt meglátogattam őt és pozitív gondolatokkal a fejemben érkeztem meg a hétvégére. Láttam őt, beszéltem hozzá, elmondtam neki, hogy vissza fogunk térni. Azt gondoltam, Monaco szívbemarkoló lesz ugyan, de nem lesz annyira nehéz.”

„De végig hihetetlenül nehéz volt számomra, ezen a versenyen szerezte a legtöbb szép emléket. De amit megtanultam ebből, az az, hogy amíg ott nem vagy, nem tudod, mit fogsz érezni, és ugyanez igaz lesz erre a hétvégére is.”

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS