Binotto csúnyán odaszúrt Vettelnek - F1VILÁG.HU

Binotto csúnyán odaszúrt Vettelnek

Félreérthetetlen nyilatkozatot tett a vasárnapi Bahreini Nagydíjat követően a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto. A szakember azt mondja, nagyon örül, hogy végre mindkét versenyzőjükre számíthatnak, ezzel a mondatával pedig jócskán odaszúrt Sebastian Vettelnek.

A Ferrari még tavaly májusban jelentette be, hogy a 2020-as év végén megválik négyszeres világbajnokától, a felek közti viszony pedig onnantól kezdve egyáltalán nem volt felhőtlen.

Vettel ráadásul meglehetősen gyenge formát mutatott, a német helyét pedig 2021-re Carlos Sainz vette át.

 

Binotto már jó ideje mondogatja, a spanyol pilóta remekül beilleszkedett Maranellóban, csapattársával, Charles Leclerc-rel pedig remekül tudnak együtt dolgozni, ami a csapat előrejutása szempontjából különösen fontos.

A Ferrari csapatfőnöke Bahreinben egy félreérthetetlen nyilatkozatot is tett, mellyel odaszúrt az idén már az Aston Martinnál versenyző Vettelnek.

„Carlos már most nagyon jól együtt dolgozik Leclerc-rel” – mondta Binotto a vasárnapi verseny után az olasz Sky Sportnak. „Végre mindkét versenyzőre támaszkodni tudunk.”

„Jó tudni, hogy mindannyian számíthatunk egymásra. Ez nagyon fontos a csapatszellem szempontjából. Jelenleg a riválisaink csak a másik csapatoknál lévő versenyzők. Ha vissza fogunk jutni az élre, ez persze változni fog, és akkor Leclerc és Sainz egymás ellenfelei lesznek.”

A vasárnapi versenyt a Ferrari egy 6. és egy 8. hellyel zárta, így egy futam után az olasz istálló 4. az összetett pontversenyben.

„Semmi sem változott. Nehéz lesz a dobogós helyekről beszélni. A konstruktőri 3. helyet tűztük ki célul, de legfőbb riválisunk, a McLaren nagyon erős.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Binotto csúnyán odaszúrt Vettelnek
Alonso szerint túl lassú volt az Aston Martin, és beszélt az okokról is
Sainz az egész versenyen a gumikkal spórolt
Szabályt szegett, így büntetést kapott a Mercedes Barcelonában
Norris: Az ütközés nélkül sem volt sok esélyem pontszerzésre

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!