Friss hírek

Binotto elutazott Leclerc-hez, hogy együtt nevessenek a híreken

A Ferrari csapatfőnökének az Osztrák Nagydíj hétvégéjén cáfolnia kellett azokat az olasz médiában megjelent állításokat, melyek szerint az istállón belül széthúzás volt tapasztalható Silverstone-ban, és nem mindenki örült volna Carlos Sainz sikerének.

A Brit Nagydíjon Sainz első Forma-1-es futamgyőzelmét szerezte, Charles Leclerc viszont amiatt veszítette el esélyét a sikerre, mert a verseny hajrájában életbe léptetett biztonsági autós szakasz alatt csapattársával ellentétben őt nem hívta ki kerékcserére a Ferrari, így a monacói néhány pozíciót veszítve végül csak a 4. lett. A futamot követően az olasz sajtó bennfentes információkra hivatkozva arról kezdett cikkezni, hogy Leclerc csapata olyannyira dühös volt a Ferrari taktikája miatt, hogy Sainz sikerének közös megünneplésében és közös fotózásban sem vettek részt.

Pár napja Leclerc már cáfolta ezen értesüléseket, most Spielbergben pedig Mattia Binotto is megszólalt az ügyben.

Hirdetés
 

„Ez nem volt igaz” – mondta Binotto a Ferrarin belüli állítólagos széthúzásról. „Amikor hallottam vagy olvastam a hírt, meglepődtem. Utánajártam az igazságnak, mert lehet, hogy valami elkerülte a figyelmem. De miután leellenőriztem, kiderült, hogy semmi ilyesmi nem történt.”

„Megdöbbent és csalódást okoz, hogy olykor ilyen híreket kell olvasnom. Néha olyan dolgok jelennek meg, amelyek nem helyesen írják le a történéseket. Persze nem volt maximálisan elégedett a csapat, hiszen elveszítettünk egy lehetőséget a biztonsági autó után. De mind nagyon örültünk Carlosnak, aki megszerezte az első futamgyőzelmét egy remek versenyhétvége során. Az egész csapat együtt örült Carlosszal.”

A svájci olasz szakember elárulta, a két futam közötti pár napos szünetben elutazott Monacóba Leclerc-hez, ahol sok mindent tisztáztak, nem utolsósorban pedig jót szórakoztak a sajtóhírek valótlanságán.

„Együtt vacsoráztunk és nevettünk mindazon, amit az újságokban olvastunk, mert tudtuk, hogy teljes sületlenségek. Jól esett számunkra ez a találkozó, amelyen átbeszéltük, hogy milyen módon lehetnénk a leggyorsabbak a következő versenyeken” – mondta Binotto, aki arra is emlékeztette Leclerc-t, hogy bár a győzelem esélyét veszítette el Silverstone-ban, saját teljesítménye alapján nem csalódottnak, hanem mosolygósnak kellett volna lennie.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!