Friss hírek

Binotto szerint „kicsit furcsa” az F1 sprintfutamos formátuma

„Egy kicsit furcsának” találta a Forma-1 történetének első sprintfutamos hétvégéjét a Ferrari csapatát irányító Mattia Binotto, a szakember azonban azt mondja, addig nem fogja megítélni a formátum működőképességét, amíg nem teljesítették az idei mindhárom kísérleti hétvégét.

A múlt hétvégi Brit Nagydíjon már 100 km-es sprintkvalifikáció váltotta a hagyományos időmérő edzést szombaton, az új formátumot pedig Monzában, valamint a tervek szerint Interlagosban is használják majd.

Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatója a silverstone-i hétvégét követően elárulta, egyértelmű siker az új formátum, Mattia Binotto szerint azonban még korai ítéletet mondani – pláne dönteni 2022-vel kapcsolatban.

„Az új formátum egy kísérlet 2021-re, és úgy döntöttünk, hogy három versenyhétvégén használjuk” – mondta Binotto. „Szerintem az első hétvége után még korai dönteni, egy kicsit mélyebbre kell ásnunk.”

Binotto szerint lehet még finomítani az új formátumon, és főleg a szombati, második szabadedzéssel kell kezdeni valamit, az ugyanis nem túl releváns jelenleg amiatt, hogy a versenyautókon már a pénteki időmérő edzés kezdetétől fogva nem lehet jelentősen módosítani.

„Kétségtelen, hogy vannak dolgok, amiken lehet javítani, esetleg, hogy mit csináljunk a szombat reggellel, tudnánk-e relevánsabbá tenni. De összességében szerintem, ami fontos lesz, hogy mit mutatnak a TV-s adatok, mi a helyzet a közönséggel. Szóval nem hiszem, hogy már most tudunk végleges döntést hozni. Szerintem meg kell várnunk a következő két ilyen hétvégét, hogy tisztábban lássunk.”

„Ami a futamot, a minifutamot illeti, az egy kicsit furcsa számomra. De ahogy mondtam, mélyebbre kell ásnunk kicsit.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!