Friss hírek

Binotto szerint sehogy sem nyerhettek volna a Hungaroringen

A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Mattia Binotto úgy látja, csapatának nem volt esélye arra, hogy megnyerje a múlt vasárnapi 37. Magyar Nagydíjat.

Az olasz istálló bombaformában kezdte pénteken a hungaroringi versenyhétvégén, az időmérőn, a hűvösebb időjárási körülmények között azonban alulmaradtak George Russell-lel szemben. Az olaszok mégis optimistán várták a futamot a szabadedzéseken látott versenytempó alapján.

Sokáig úgy tűnt, Charles Leclerc-nek össze is jöhet a győzelem a Hungaroringen, a Ferrari azonban egyelőre érthetetlen módon a kemény keverékű abroncsokat szerelte fel autójára a futam második szakaszára, miközben a Red Bullnál és a Mercedesnél is úgy látták, ezek a gumik lényegében alkalmatlanok a hűvös időjárási körülmények miatt. Az eredményt pedig jól ismerjük: Max Verstappen sima győzelmet szerzett Mogyoródon, Charles Leclerc-nek pedig be kellett érnie a 6. hellyel, miközben csapattársa, Carlos Sainz a 4. pozícióban futott be.

Bár Mattia Binotto csapatfőnök azt elismerte, nem taktikáztak jól Leclerc esetében, és nem kellett volna használniuk a kemény gumikat, véleménye szerint semmiképp sem lett volna esélyük legyőzni Max Verstappent és a Red Bullt.

„Nem gondolom” – válaszolta Binotto arra a kérdésre, hogy szerinte a Ferrari nyerhetett-e volna Magyarországon. „Ami hiányzott, az a sebesség és a tempó. Kétlem, hogy nyerhettünk volna, ennek okai viszont nem tudom.”

„Mert az első 13 verseny alatt most először fordult elő, hogy nem volt meg a sebességünk ahhoz, hogy nyerjünk. Először a teljesítményünket kell megvizsgálnunk, hogy megértsük a helyzetet. Meggyőződésem, hogy amint ezt megértjük, kiderítjük azt is, hogy a gumik miért nem működtek megfelelően.”

A csapat versenyzője, Carlos Sainz elismerte, meglepetésként érte őket az, hogy a vasárnapi futamon nem tudtak jó tempót autózni.

„Ha a pénteki tempó alapján kellene megítélnem, akkor sima kettős győzelmet kellett volna szereznünk” – mondta a spanyol. „De vasárnap minden egyes körben küszködtem. Nem volt meg az autó egyensúlya. Nem tudtam nyomni neki, mert elszálltak a lágy gumik. Rengeteget küszködtem az autóval, és nem is lep meg, hogy 4. lettem, mert nagyon rosszul éreztem magam az autóban.”

Sainz azt mondja, nem a stratégia, hanem a teljesítmény az, amit meg kell érteniük a hungaroringi hétvégével kapcsolatban.

„Az én tempómat a lágy gumikon össze lehet vetni Lewiséval [Hamilton], teljesen világos, hogy míg pénteken sokkal gyorsabbak voltunk, a versenyen lassabbak lettünk. Végül korán álltunk ki, mert elfogytak a lágyak, és talán a tempó nem volt rossz, de csak 15 körig, utána elkezdtünk degradálódni. Ki kell elemeznünk, hogy ezek a hőmérsékletek miért befolyásoltak minket ennyire.”

„Pénteken padlóig tudtam nyomni, és nem volt degradáció, ezúttal viszont nem tudtam nyomni neki, az első gumik pedig őrült módon degradálódtak.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!