Binotto: Versenyképesnek lenni egy dolog, győzni egy másik - F1VILÁG.HU

Binotto: Versenyképesnek lenni egy dolog, győzni egy másik

HIRDETÉS
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto meg van győződve arról, a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon elkövetett hibáknak köszönhetően csak erősebbé válhatnak a folytatásban.
Charles Leclerc, Ferrari, Monaco Grand Prix 2022, Monte Carlo,

Az olasz istálló abszolút favoritnak számított Monte-Carlóban: Charles Leclerc vezetésével a csapat kibérelte az első rajtsort a hercegség utcáin, a monacói pilóta pedig magabiztosan vezette is a versenyt, az esős, illetve változékony körülmények közepette azonban a Ferrari nem tudott jó stratégiai döntéseket hozni.

A versenyt végül Sergio Perez nyerte meg, míg a Scuderia Carlos Sainz révén egy 2. helyet szerzett, miközben a helyi hős, Leclerc csak 4. lett. A vereségnek köszönhetően a Red Bull tovább tudta növelni előnyét az összetettben. Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke elismeri azokat a hibákat, amiket elkövettek, de biztos benne, hogy tanulni fognak azokból.

„Meggyőződésem, hogy ezek a helyzetek csak erősebbé tesznek bennünket” – fogalmazott a szakember. „És abszolút tisztában vagyunk azzal, hogy versenyképesnek lenni egy dolog, de nyerni, az egy másik. Az egy másmilyen szintű nehézség. És azt gondolom, csapatként még mindig fejlődünk, tanulunk, és talán még több időre van szükségünk.”

„Kétségkívül kiábrándító, amikor tiéd a leggyorsabb autó, megszerzed a pole-t, a verseny viszont nem tudod megnyerni. Ez kiábrándító. Ami Spanyolországban történt, az teljesen más: megbízhatósági problémánk volt, miközben magabiztosan vezettük a versenyt. Monacóban voltak körülmények, amik egy kicsit jobban megnehezítették a dolgunkat. Nem voltunk valami jók a helyzetértékelésben és a döntésekben, szóval igen, ez kiábrándító.”

A vasárnapi verseny után természetesen Leclerc is nagyon csalódottan nyilatkozott.

„Összességében túl sok volt a hiba. Ilyen körülmények között nyilván támaszkodnod kell egy kicsit arra, amit a csapat lát, hiszen nem tudod, mit csinálnak a többiek az intermediate-abroncsokon, vagy a száraz pályás gumikon” – mondta a Ferrari versenyzője. „Feltették nekem a kérdés, hogy szeretnék-e esőgumikról slickekre váltani, én pedig azt feleltem, igen, de nem most, hanem egy kicsit később. Nem értem, miért gondoltuk meg magunkat, és váltottunk intermediate-gumikra.”

A Ferrari stratégiai főnöke, Inaki Rueda a minap részletesen elmagyarázta, mi is vezetett a Ferrari hibás döntéseihez. Az erről szóló cikkünket alább olvashatod.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!