IMOLAGP

Binotto: Vettel és Leclerc csatája jót tesz a Ferrarinak

Fotó: Scuderia Ferrari
A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Mattia Binotto szerint csak hasznára válik az olasz istállónak az, ha Sebastian Vettel és Charles Leclerc kiélezett küzdelmet vívnak a szezon során.

Leclerc már a szezon második versenyhétvégéjén, Bahreinben megvillogtatta oroszlánkörmeit, amikor is az egész hétvége során jobbnak bizonyult csapattársánál, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelnél.

„Charles mindenhol gyorsabb volt nálam” – ismerte el Vettel, aki a szahíri pályán nem tudott ráérezni a csapat autójára.

„Bahreinben igazi előrelépéseket tettünk Melbourne-höz képest, de nem volt még olyan a helyzet, mint Barcelonában, ahol azt csinálhattam az autóval, amit akartam.”

Vettel ráadásul Bahreinben hibázott is, amikor a Lewis Hamiltonnal folytatott küzdelem hevében megpördült. A német mindazonáltal élvezi a csapat bizalmát, Mattia Binotto pedig azt mondja, csapatfőnökként kezelnie kell a házon belüli küzdelmeket is.

„Csapatfőnökként természetesen kezelnem kell a versenyzőket, korábban erre nem volt példa” – mondta a szakember.

„Ugyanakkor azt gondolom, ez egy jó dolog, mert fontos, hogy meglegyen a küzdőszellem a csapatban, és ez vonatkozik a versenyzőkre is.”

Bár Vettelt legutóbbi hibája miatt sokan kritizálják, a Ferrari teljes mértékben kiáll mellette.

„A versenyző számára fontos, hogy érezze a csapat bizalmát. Megteszünk mindent, hogy jól érezze magát. De ennél véleményem szerint sokkal fontosabb az, hogy erős autót adjunk neki. Elvégre egy jó és gyors autóval minden jobban működik.”

„Az autónak is feküdnie kell számára.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!