Bizakodóak a Lotus versenyzői

A Lotus versenyzői úgy érzik, Ausztriában megvan a lehetőségük arra, hogy az időmérő edzésen és a futamon is jól teljesítsenek.


A Lotus versenyzői úgy érzik, Ausztriában megvan a lehetőségük arra, hogy az időmérő edzésen és a futamon is jól teljesítsenek.

Romain Grosjean ugyan kénytelen volt kihagyni az első szabadedzést, mivel a csapat délelőtt Jolyon Palmernek biztosított lehetőséget arra, hogy körözzön a Lotus versenygépével, délután azonban produktív munkát végzett, és úgy gondolja, az eredményeik is azt mutatják, hogy jó úton haladnak.

„Az autó jól működött, de még néhány dolgot el kell intéznünk az időmérőig és a versenyig. Az egyensúly nem volt a legjobb a szuperlágy abroncsokkal a gyorskörömön, ezért ezen a területen még előrelépéseket kell tennünk.”

„Pastor jól szerepelt ugyanolyan körülmények között, ebből látjuk, hogy még van tempó az autóban. A versenyre még néhány beállításon változtatnunk kell, de egy jó hétvégénk lehet.”

Pastor Maldonado, aki a második tréningen a negyedik pozícióban zárt, úgy érzi, ha néhány dolgon még javítanak holnapig, akkor jó eredményre számíthatnak.

„Pozitív napot zártunk, simán teljesítettünk a programunkat, nagyon élvezetes vezetni ezen a versenypályán. Tettünk néhány előrelépést, és úgy gondolom, megvan a lehetőségünk, hogy még jobb legyen a tempónk – ha így lesz, az időmérőn és a versenyen is jók lehetünk. Nagyon várom már!”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!