Az elmúlt hetekben számos alkalommal felmerült, hogy az energiaital-gyárosok esetleg tiltakozhatnak a Mercedes versenygépe ellen: az osztrák istálló több alkalommal is a Nemzetközi Automobil Szövetséghez (FIA) fordult, leginkább azért, mert azt gyanította, a rivális csapat flexibilis hátsó szárnyat használ.
Az FIA aztán szigorított a terheléses teszteken, noha állítólag nem a Mercedes, hanem leginkább a 2022-es idény miatt.
Christian Horner viszont azt mondja, szerintük a németek ezt követően módosítottak a hátsó szárnyukon. Arra a kérdésre pedig, hogy esetleg óvnak-e a Mercedes ellen, a szakember diplomatikus választ adott.
„Néhány versennyel ezelőtt világossá tettük álláspontunkat az FIA felé azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amikkel nem értettünk egyet” – mondta Horner Abu Dhabiban.
„Az FIA szigorúbb teszteket vezetett be, és úgy hiszem, versenytársunk autóján el is végeztek módosításokat. Mi csak azonos feltételeket akarunk, és remélhetőleg ez most megvan.”
„Az FIA-ra támaszkodunk ennek kapcsán. Ez egy hihetetlenül komplex sport, óriási mérnöktehetségek vannak jelen, akik óriási találékonysággal értelmezik ezeket a szabályokat.”
„Ez is része a Forma-1 vonzerejének, de teljes szívünkből bízunk az FIA-ban, hogy megfelelően kezeli ezeket a dolgokat. Azt gondolom, a rendelkezésükre álló eszközök segítségével abszolút ez lesz a helyzet.”