Biztató adatok: Nagyot lépne előre motorjával a Mercedes

2019 Mexican Grand Prix, Friday - Wolfgang Wilhelm Lewis Hamilton Mercedes
Fotó: Mercedes
Sajtójelentések szerint komoly előrelépéseket tehet a motorerőt tekintve a Mercedes Forma-1-es csapata – ennek legfőbb oka pedig az, hogy sikerül jelentősen javítani a V6-os erőforrás hűtésén.

A Mercedes 2019-ben kétségkívül hátrányban volt a Ferrarival szemben a motorerőt tekintve, a német istállónak ráadásul komoly fejtörést okozott az erőforrás hűtése.

Hogy megoldják ezt a problémát, a mérnökök olyan változtatásokat eszközöltek az új autó tervezése során, melyekkel hatékonyabban tudnak levegőt juttatni a motorhoz.

Miközben a Mercedes igyekszik megtartani azt az aerodinamikai koncepciót, mely az elmúlt években sikerre vitte a csapatot, próbálnak lépést tartani a Ferrarival azokon a területeken is, melyeken tavaly bizony hátrányban voltak.

Úgy tudni, a W11-es versenygép légellenállását megpróbálták csökkenteni a nagyobb végsebesség elérése érdekében, valamint a hűtőnyílásokat is úgy alakítják ki, hogy javítsanak a motor hűtésén.

A Mercedesnél állítólag nagyon biztatóak az értékek, jobbak azoknál is, mint amikre James Allison technikai igazgató előzetesen számított.

A hatékonyabb hűtésnek köszönhetően a Mercedesnek kevésbé kell majd tartania műszaki problémáktól. Úgy tudni, Andy Cowellt, a motorrészleg vezetőjét egy új anyagokra és kémiára szakosodott német szakember is segíti, így sikerült meghatározniuk a Mercedes hibrid erőforrásának gyenge pontjait. Ennek köszönhetően pedig javítani tudnak majd a V6-os motorok versenyképességén.

Egyelőre nem tudni, a Mercedes mikor mutatja be a nagyközönségnek 2020-as versenyautóját, az előszezoni tesztek azonban február 19-én kezdődnek Barcelonában.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!