Biztosított a Lotus alakulatának F1-es jövője - F1VILÁG.HU

Biztosított a Lotus alakulatának F1-es jövője

HIRDETÉS

Biztosítottnak látszik a Lotus Forma-1-es csapatának jövője, vasárnap este ugyanis a Quantum Motorsport nevű vállalat részéről úgy nyilatkoztak, sikerült mindenben megállapodniuk az enstone-i gárdával.


Biztosítottnak látszik a Lotus Forma-1-es csapatának jövője, vasárnap este ugyanis a Quantum Motorsport nevű vállalat részéről úgy nyilatkoztak, sikerült mindenben megállapodniuk az enstone-i gárdával.

A felek már hosszú ideje tárgyaltak az együttműködésről, a Quantum Motorsports nevű vállalattal, mely részesedést kívánt vásárolni a Lotus csapatából – nos, úgy tűnik, az üzlet megköttetett, így az istálló jövője évekig biztosított lehet.

„Kétségtelen, hogy az üzlet létrejön” – mondta Mansoor Ijaz, a Quantum Motorsports konzorcium vezetője.

„Azt is ki tudom jelenteni, hogy részünkről már teljesítve van a megállapodás.”

A Quantum 35 százalékos tulajdonrészt vásárol a Lotus csapatából, az üzletet pedig már csak az istállót tulajdonló Genii Capitalnak kell véglegesítenie.

Mansoor Ijaz elárulta, az sem elképzelhetetlen, hogy a jövőben ők veszik majd át a csapat teljes irányítását.

„Vannak opcióink. Részletekbe most nem mennék bele, de a lehetőségek közt szerepel az is, hogy majd később mi vesszük át az irányítást a csapat felett. Ezt persze nagyon koordinált módon, partnerünk, a Genii közreműködésével tesszük.”

A szakember elárulta, a megállapodásnak köszönhetően a Lotus ki tudja fizetni jelentős tartozásait, így Kimi Räikkönen idei bérét is – melynek elmaradása miatt a finn pilóta azzal fenyegetőzött, nem áll rajthoz a szezon utolsó versenyein.

„Elnézést kértünk Kimitől. Szeretnénk kompenzálni a csapat munkavállalóit és a menedzsmentet azért, hogy a média ennyit foglalkozott velük az elmúlt időszakban.”

Hirdetés

A Lotus egyelőre még nem erősítette meg hivatalosan az üzlet létrejöttét, Eric Boullier csapatfőnök azonban vasárnap úgy nyilatkozott, reményei szerint 48 órán belül megtörténhet a bejelentés.

„Még nem kommentálom ezt a dolgot. Semmit sem mondhatok. Talán keddre már elárulhatok valamit. Nagyon remélem” – mondta a francia szakember.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!