Bottas: 2018-ban oda kell tennem magam, mint Hamilton - F1VILÁG.HU

Bottas: 2018-ban oda kell tennem magam, mint Hamilton

HIRDETÉS
2017 Mexican Grand Prix, Sunday – Wolfgang Wilhelm

A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas elárulta, pontosan tudja, hogy 2018-ban jobb formát kell nyújtania ahhoz, ha harcban akar lenni csapattársával, Lewis Hamiltonnal a világbajnoki címért.

A finn idén 3 futamgyőzelmet szerzett a Forma-1-es, és az összetett pontverseny 3. helyén zárt, miközben Hamilton pályafutása 4. világbajnoki címét szerezte meg.

Bottas elárulta, az évad második fele nehezen alakult számára, de a bajnokság vége felé sikerült feljavulnia.

A Mercedes versenyzője 2018-ban szintet lépne, és gyakrabban lenne ellenfele csapattársának.

„A cél jövőre, hogy többet nyerjek” – mondta Bottas. „A mostani pontrendszerben kellenek a győzelmek, ha a vb-trófeára hajtasz, így megy ez.”

„Következetességre van szükség, és számomra a legfőbb dolog az idei szezon során a következetlenség volt…”

„Voltak idők, amikor igazán jól teljesítettem, és volt, hogy nem annyira. És ez volt a legfőbb oka annak, hogy Lewis legyőzött. Folyamatosan odatette magát, és nekem is ezt kell célul kitűznöm a következő évre.”

Bottas azt mondja, már első mercedeses idényében is a bajnoki cím volt a célja.

„Mindig nagyon magasra teszem a lécet magamnak. Tudtam, hogy az idei év is egy lehetőség lehet számomra ahhoz, hogy megnyerjem a vb-címet. Csatlakozhattam ahhoz a csapathoz, mely dominált az elmúlt 3 évben – tudtam, hogy ez egy lehetőséget kínál nekem.”

Hirdetés

„Természetesen szerettem volna megnyerni a bajnokságot – ez a célom, és most elbuktam, de így is sokat kaptam. Lett 3 győzelmem, 4 pole pozícióm, de a legfontosabb az, amit ezzel a csapattal tanultam – úgy a gyárban, mint Lewistól.”

„Rengeteget tanultam, és meggyőződésem, hogy ezek sokat segítenek majd nekem a jövőben. Ezért is várom nagyon a következő évet.”

Bottas hozzátette, jót tett az önbizalmának az, hogy megnyerte a szezon utolsó versenyét Abu Dhabiban.

„Számomra ez igazán fontos az augusztusi nyári szünet utáni küszködés miatt. Keményen dolgoztam a csapattal, és úgy érzem, hogy tényleg sikerült fejlődnöm a vezetésemet tekintve, és gyorsabb tudtam lenni a különféle körülmények közepette.”

[su_quote]„Abu Dhabiban a pole-ban voltam és megnyertem a versenyt, miközben Lewis mindent beleadott, ez pedig jó érzés. Jó lesz innen folytatni majd Melbourne-ben.”[/su_quote]

Hozzátette: „Még mindig próbálok megszabadulni a gyengeségeimtől. Mindig ez a cél. Soha nem lehetséges, de az ember mindig próbálhat közel tökéletessé válni. Ezen a télen még keményebben dolgozom majd, és remélhetőleg jobb lehetek jövőre, mint valaha.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!