Bottas a pole ellenére sem teljesen elégedett - F1VILÁG.HU

Bottas a pole ellenére sem teljesen elégedett

HIRDETÉS
Valtteri Bottas, a Mercedes versenyzője remek formáját mutatja a Kínai Nagydíj hétvégéjén: a finn pilóta csapattársa előtt megszerezte a pole pozíciót, így célja egyértelműen a győzelem lesz vasárnap.
Fotó: Mercedes

Bottas a három szabadedzésből kettőt megnyert, majd az időmérőn is megszerezte a pole pozíciót, legyőzve csapattársát, Lewis Hamiltont és a hétvége vélt favoritját, a Ferrarit is. 

A Mercedes versenyzője az eredménye ellenére nem teljesen elégedett, szerinte sokkal több is volt még a körében – azonban örül, hogy így is sikerült Hamilton előtt végeznie. 

„Rendben volt a köröm, nem teljesen úgy alakult, ahogy akartam, de szerencsére elég volt a pole-hoz” – mondta Bottas. 

„Az autó nagyon jó volt egész hétvégén. Lewisnak is sikerült sokat javulnia az időmérő alatt, szóval nagyon szoros volt a vége.

Bottas a pénteki szabadedzésen látottak alapján arra számít, hogy a Ferrari és a Red Bull versenytempója erős lesz, így akár egy hármas csata is kialakulhat a győzelemért vasárnap.

„Szoros volt a csata a top 3 csapat között. Nagyon sok kérdés van bennünk, de a mai nap lelkesít minket, szóval a győzelemért megyünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!