Bottas: Az 1-es kanyarban csúszott félre minden... - F1VILÁG.HU

Bottas: Az 1-es kanyarban csúszott félre minden…

HIRDETÉS
Kiábrándító eredménnyel zárult a Forma-1-es Magyar Nagydíj a Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas számára: miközben csapattársa, Lewis Hamilton újabb győzelmet szerzett, ő csak a 8. helyen fejezte be a mogyoródi futamot.
Hungarian GP, start, Hungaroring

A hungaroringi hétvége eleve nehezen indult Bottas számára, motorcsere miatt ugyanis a pénteki első edzést teljes egészében ki kellett hagynia. Ennek ellenére a másnapi időmérőn megszerezte a 2. rajtkockát, így esélye volt egy jó eredményre.

Reményei viszont már az első kanyarban elszálltak, amikor elfékezte magát, emiatt pedig lendületet veszített, és többen is elé tudtak kerülni. Bottas ráadásul Hamiltonnal, illetve a ferraris Charles Leclerckel is összekoccant, és már a futam elején a bokszba kényszerült szárnycserére – mely miatt a mezőny végére csúszott vissza.

„Kemény volt – nem úgy alakult a verseny, ahogy vártam… Távolról sem…” – mondta a finn a Sky Sports F1 televíziónak adott interjújában.

„Az első kör egy kicsit kaotikus volt, és tudtam, hogy nehéz dolgom lesz. Megpróbáltam mindent, de sajnos néha így megy ez.”

Arra a kérdésre, hogy csinálhatott-e volna bármit is másképp, Bottas elárulta: „Az 1-es kanyarban blokkoltak a kerekeim, és ez az én hibám volt.”

„Próbáltam olyan későn fékezni, amennyire csak tudtam. Igyekeztem kívül maradni Maxhez képest, de aztán blokkolt a jobb első, és az elfékezett gumi miatt alulkormányzottá vált az autó a balos kanyarokban.”

„Szóval a 2-es kanyarban már alulkormányzott volt, emiatt pedig a 3-as kanyar nehezen alakult, amikor Lewis és Charles is megérkezett. Ráadásul összeértünk, és elveszítettem az első szárnyam egy elég méretes darabját.”

Bottas azt mondja, nehezen látta az érkező Leclercet a tükörben, de számított arra, hogy a monacói támadni fog, mert nagyon gyengén tudott kijönni a 3-as kanyarból.

„Nemigen láttam, hogy érkezik – a tükörben küszködtem ezzel, ez pedig még jobban megnehezítette a helyzetet. Tudtam, hogy valaki megérkezhet a kigyorsításom miatt, de nagyon gyorsan történt.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!