Bottas csúcsformában kezdett Mugellóban - F1VILÁG.HU

Bottas csúcsformában kezdett Mugellóban

HIRDETÉS
Pazar formában kezdte a 2020-as Forma-1-es idény 9. versenyhétvégéjét Mugellóban Valtteri Bottas. A finn versenyző a Toszkán Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén a leggyorsabb volt.
2020 Tuscan Grand Prix, Friday - LAT Images Valtteri Bottas Mercedes

Bottas a napot végül 2 tizedes előnyben zárta csapattársával, Lewis Hamiltonnal, valamint a red bullos Max Verstappennel szemben.

A rutinos versenyző természetesen elégedett is volt az elvégzett munkával, és a legtöbb versenyzőhöz hasonlóan ő is igazán élvezte a mugellói pályán való körözést.

„Nagyon élvezetes volt a mai nap, élveztem minden egyes körét!” – mondta lelkesen a Mercedes versenyzője.

„A pálya első szekciója a tempós kanyarokkal, illetve a második szektor egyszerűen lenyűgöző, az autó pedig nagyon jó volt.”

„Elég sokat küszködtem az alulkormányzottsággal az első edzésen, és időnként még a második gyakorláson is, de azért javult a helyzet. Szerintem tudunk még bőven javítani a köridők az autó, illetve a magam részéről is.

„Ez a pálya határozottan az egyik legmegterhelőbb fizikailag. Ennek hatásait csak a versenytávon látjuk majd igazán, de már ma is éreztem, és kemény futam vár mindenkire vasárnap. És nem is túl elnéző, kevés hely van a hibának, és ez így is van rendjén.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!