Bottas: Egyértelmű az előrelépés! - F1VILÁG.HU

Bottas: Egyértelmű az előrelépés!

HIRDETÉS
Több mint egy versenytávot megtett az első tesztnap délelőttjén a Sauber Forma-1-es csapatának versenyzője, Valtteri Bottas, a finn pilóta pedig azt mondja, egyértelműen érezhető, hogy előre tudtak lépni tavalyhoz képest.
Valtteri Bottas, Kick Sauber C44

A svájci istálló új színekben, új névvel folytatja szereplését az F1-ben idén, a versenyzőpáros azonban változatlan maradt: míg délelőtt Valtteri Bottas körözhetett a C44-es kódjelű versenyautóval, délután már Zhou Guanyu vehette át az új versenyautó irányítását. Bottas az első tesztnap kapcsán azt mondta, okuk van az elégedettségre, hiszen probléma nélkül teljesítették a programot: a rutinos finn 68 körig jutott az első versenynek is otthont adó bahreini pályán.

„Remek délelőtt volt, mert nem voltak problémák — és ez a legfontosabb dolog az első délelőtt kapcsán” — mondta a finn versenyző. „Nagyjából mindent el tudtunk végezni, ez pedig mindig jó kezdés. Az első napon az a legfontosabb, hogy körözzünk, ráérezzünk az autóra. Ami pedig pozitívum, hogy határozottan érezni a fejlődést tavalyhoz képest, az első benyomásaim pedig nagyon hasonlóak ahhoz, amik a szimulátorban is voltak. Szóval a korreláció legalábbis megvan.”

„Határozottan előre tudtunk lépni, de mindenki előrelépett, a kérdés az, ki tudott nagyobbat ugrani! Ahogy mondtam, az első benyomások jók, a korreláció olyan, mint vártuk, a következő pár napban finomítunk a dolgokon, és próbálunk több teljesítményt találni. Próbáltunk már tapogatózni a beállításokkal, a hasmagassággal kapcsolatban, szerintem bőven tudtunk tanulni ezen a délelőttön.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!