Bottas: Féltem, hogy az autó nem bírja végig! - F1VILÁG.HU

Bottas: Féltem, hogy az autó nem bírja végig!

Bár nem volt könnyű dolga, a pole pozícióból rajtolva nyerni tudott a 2020-as Forma-1-es idény első versenyén, Ausztriában Valtteri Bottas.

Mercedes pilótája a szombati időmérő edzésen 12 ezreddel utasította maga mögé csapattársát, Lewis Hamiltont, akit még a verseny előtt egy sárga zászlós incidens miatt az 5. helyre soroltak hátra.

A címvédő a vasárnapi futamon mégis Bottas legfőbb kihívója volt a versenyen.

 

A Mercedes pilótáinak nem volt könnyű dolga, egy szenzorprobléma miatt ugyanis folyamatosan kerülniük kellett a kerékvetőket, ez pedig lehetőséget biztosított a riválisoknak.

A remekül taktikázó Red Bull például jó eséllyel pályázott a győzelemre a hajrában, Alex Albon azonban végül összeütközött Hamiltonnal.

A feszültséggel teli versenyen végül Bottas magabiztos győzelmet aratott, ám a futam után elárulta, nem volt egyszerű dolga.

„Nagyon oda kellett figyelnünk az autóra” – fogalmazott a spielbergi győztes, majd hozzátette: tartott attól, hogy nem ér el a kockás zászlóig.

„Nem nagyon tudtam használni az összes kerékvetőt, és egy ponton már egy kicsit aggódtam, hogy minden rendben lesz-e. De örülök, hogy sikerült mindkét autóval célba érni, és szerintem vezetünk is a konstruktőrök között, úgyhogy ez egy remek kezdés volt.”

„Elég komoly nyomás volt rajtam a verseny egésze során. Rengeteg lehetősége volt Lewisnak, hogy átvegye a vezetést, ha elkövetek egy kis hibát. Nagyon gyors volt ma. De sikerült egyben tartanom a dolgot, és kontrolláltam a futamot a magam részéről.”

„Nincs jobb módja az idénykezdésnek!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Bottas: Féltem, hogy az autó nem bírja végig!
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!