Friss hírek

Bottas nagy javulást jósol, az első tízbe várja az Alfát

Valtteri Bottas szerint az Alfa Romeo nagyot léphet előre az Azeri Nagydíj időmérő edzésére, miután néhány fejlesztést az utcai pálya jellegzetességei miatt pénteken még nem szereltek fel az autókra.

Bizakodóan tekintett előre a bakui Forma-1-es időmérő edzésre Valtteri Bottas. Az Alfa Romeo pilótája két tizenötödik helyezéssel zárta a pénteki edzésnapot, hátránya pedig mindkét szabadedzésen 1,8 másodperc feletti volt, ám a pilóta szerint vannak még trükkök a csapata tarsolyában.

„Nem hiszem, hogy ez valós kép a teljesítményünkről” – kezdte a pénteki nap értékelését. „Az a helyzet, hogy ma nem a legjobb alkatrészek voltak fenn az autón. Emellett az utolsó köröm négy tizedmásodperccel jobb volt, de elfékeztem, és elveszítettem az előnyömet. Azzal együtt még közelebb lettem volna, és holnapra még javulhatunk is, szóval hihetetlenül szoros lesz. Ma sokat változtattunk a beállításokon, és a vége felé egyre javultam.”

Hirdetés
 

Bottas úgy tudja, hogy a csapata több új alkatrésszel is készült a hétvégére, ám az utcai pálya jelentette kockázat miatt ezeket csak később szerelik fel az autókra.

„Tudomásom szerint itt vannak, de nincs belőlük túl sok darab. Egy ilyen utcai pálya kockázatokat rejt. Remélem, hogy azokkal némileg előre tudunk lépni, de ettől függetlenül is javulnunk kell. Biztos vagyok benne, hogy képesek vagyunk rá. Ez egy eléggé érzékeny pálya, de ha egyszer beletalálunk a beállításokba, onnantól nagyon sokat lehet javulni.”

A legutóbbi utcai pálya nagyon nem kedvezett az Alfa Romeo számára, de Bottas szerint tanultak a helyzetből.

„Monaco nem bánt kesztyűs kézzel az autónkkal, de érzésem szerint sokat tanultunk a beállításokról. Ha holnapra minden a helyére kerül, akkor képesek leszünk Q3-as pozíciókért harcolni” – bizakodott a finn.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!