Bottas nagyon aggódott a dupla kerékcsere miatt

Fotó: Mercedes
Fotó: Mercedes
A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas elárulta, nagyon aggódott amiatt, hogy csapatának sikerül-e hiba nélkül teljesítenie a vasárnapi Kínai Nagydíjra betervezett dupla kerékcserét.

A világbajnok istálló úgy döntött, a 36. körben egyszerre hívja ki mindkét versenyzőjét kerékcserére, így reagálva Max Verstappen és Sebastian Vettel korábbi kiállásaira.

A csapatnak lépnie kellett, hiszen jó esély volt arra, hogy Bottas pozíciót veszít a bokszban – ezért úgy döntöttek, Lewis Hamilton autója után közvetlenül az övén is lecserélik az abroncsokat.

Bottas elárulta, amikor szóltak neki a dupla kiállásról, nemcsak az realizálódott benne, hogy a sorrend változatlan marad a leintésig, hanem bizony aggódott is.

„Nagyon aggódtam” – mondta a finn.

„Az ember ilyenkor tudja, hogy időt fog veszíteni, hiszen övé a hátsó autó, de a rajt miatt kerültem ilyen pozícióba. Kérdezgettem a csapatot, hogy kiállhatok-e esetleg később, vagy folytatni tudom-e kerékcsere nélkül. De túl nagy volt a kockázat a gumik élettartama miatt, nem volt biztos, hogy sikerülne.”

„Megkérdőjeleztem őket, mert ha tudtam volna valami mást csinálni ahelyett, hogy Lewisszal együtt kiállok, akkor az lett volna az egyetlen esélyem arra, hogy győzzek. Tudtam, hogyha mindketten egyszerre állunk ki, akkor nem valószínű, hogy valami őrült nagy dolog történik.”

„De örülök, hogy a kerékcserék jól mentek. Veszítettem némi időt, de csak minimálisat. Szóval a csapat remek munkát végzett. És látva már az adatokat, a csapat szempontjából abszolút ez volt a helyes döntés, hogy megbizonyosodjanak a kettős győzelemről.”

„Ami engem illet, talán kockáztattam volna, de látva az adatokat, nem hiszem, hogy bírták volna a gumik.” 

 

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek