Bottas nem érti, miért küszködtek az időmérőn - F1VILÁG.HU

Bottas nem érti, miért küszködtek az időmérőn

HIRDETÉS
Kiábrándítóan szerepelt a Forma-1es Orosz Nagydíj időmérő edzésén Valtteri Bottas, a finn pedig maga sem érti, mi volt ennek az oka.
2019 German Grand Prix, Saturday - LAT Images Valtteri Bottas Mercedes

Az már a szabadedzéseken látszott, a Mercedes versenyzői küszködnek az egyensúllyal a szocsi versenypályán, az ezüstnyilak pedig az időmérőn is hátrányban voltak a Ferrarival szemben.

Lewis Hamilton végül mentette a csapat becsületét, és Charles Leclerc mögött 2. lett, Valtteri Bottas viszont csak az 5. legjobb időt autózta – igaz, Max Verstappen rajtbüntetése miatt a 4. pozícióból startolhat.

„Elég trükkös volt ma a helyzet az utolsó szektorban, a 13-as kanyarban. Szinte minden körben – volt, hogy kisebb, máskor nagyobb mértékben” – mondta szemmel látható csalódottsággal Bottas a Sky Sports F1 televíziónak nyilatkozva.

„Egyszerűen nem boldogultam az autó hátuljával, aztán a hátsó gumik túlmelegedtek, emiatt pedig az utolsó szektor nagyon nehézzé vált. Nem igazán értjük még, hogy miért.”

A Mercedesek az időmérő második szakaszában [Q2] a közepes keverékű gumikkal teljesítették legjobb idejüket, így ezekkel az abroncsokkal rajtolnak vasárnap – szemben az élmezőny többi tagjával, akik a lágy keverékkel vágnak neki a versenynek.

„Ha az első sorban lennénk, a 2-es kanyarig úgyis lehagynának minket a rajt után. Lesz még keresnivalónk holnap, ráadásul a közepes keverékű gumikkal rajtolunk, ami jól jöhet.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!