Bottas: Nem ilyen versenyben reménykedtem... - F1VILÁG.HU

Bottas: Nem ilyen versenyben reménykedtem…

HIRDETÉS
Rendkívül csalódottan nyilatkozott a Forma-1-es Spanyol Nagydíjon után a 3. helyen célba érő Valtteri Bottas – a finn úgy érzi, a rajtnál ment el a versenye, ami szerinte teljesen másképp is alakulhatott volna.
2020 Spanish Grand Prix, Sunday - LAT Images Valtteri Bottas Mercedes

Bottas a 2. helyről kezdhette meg a szezon hatodik versenyét, a rajtja azonban nem sikerült jól, emiatt pedig két pozíciót is veszített.

Bár Lance Strollt végül vissza tudta előzni, Max Verstappennel nem bírt, a győzelemre pedig végképp nem volt esélye csapattársa, Lewis Hamilton ellen.

A Mercedes versenyzője természetesen csalódott, mert úgy érzi, harcolhatott volna Hamiltonnal Barcelonában.

„Természetesen ez nagyon kiábrándító, nem azért vagyok itt, hogy a 3. helyen végezzek!” – mondta csalódottan a finn versenyző.

„A rajt volt a versenyem döntő pillanata – egyszerűen nem volt elég jó, szóval veszítettem néhány pozíciót. Meg kell néznünk, mi történt, de alapvetően a mögöttem lévő srácok jó szélárnyékot kaptak, és meg tudtak előzni.”

„Egy olyan pályán, mint ez, ahol az előzés a futamon nagyon nehéz, és a pályapozíció jelent mindent, a versenyed nagyon nehézzé válik, ha pozíciókat veszítesz.”

„Egy másmilyen rajttal szerintem a végeredmény is teljesen más lett volna. Az első etapban keményen kellett nyomnom, hogy előre lépjek, ami jól is ment. A második etapban jobbára Max mögött autóztam végig, de nagyon nehéz itt előzni, nagy különbségre van szükség.”

Bottas a futam utolsó köreiben friss gumikkal megfutotta a leggyorsabb kört, így 16 ponttal távozott a katalán fővárosból.

„A végén volt egy szabad kerékcserénk, szóval kiálltam friss gumikért és megfutottam a leggyorsabb kört.”

Hirdetés

„Összességében nem ilyen eredményben reménykedtem, de néha így megy ez. Ki fogunk elemezni mindent, és megyünk a következő futamra.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!