Bottas: Nem tudtam elkerülni Vettel törmelékét - F1VILÁG.HU

Bottas: Nem tudtam elkerülni Vettel törmelékét

Valtteri Bottas, a Mercedes versenyzője balszerencsésnek érzi magát az Emilia-Romagna Nagydíjat követően, miután egy jó rajtot követően nem sikerült győzelemre váltania pole pozícióját.

A két Mercedes közül Bottas kapta el jobban a rajtot, míg csapattársa, Hamilton visszacsúszott a 3. helyre. A második körben azonban Sebastian Vettel egyik szárnylapja fennakadt az autója alján, ami hátráltatta Bottast a verseny további részén. 

„A rajt jó volt, ez volt a fő célom ma, hogy ez sikerüljön” – nyilatkozta a finn. „A második körben a 7-es kanyarból kijövet törmelék volt a pályán. Nem volt időm elkerülni. Legalább az autó közepéhez irányítottam, és így próbáltam átmenni rajta inkább, mint a kerekekkel.”

 

„De nyilván sérülést okozott, vagy valamit, ami eléggé nehézzé tette az autó vezethetőségét.” 

Az autó sérülése miatt a kiállások során Hamiltonnak sikerült megelőznie őt, majd Verstappen is hibába kergette a finnt, így a holland is el tudott menni mellette. Miután a Red Bull kiesett, Bottas a 2. helyen ért célba, azonban természetesen nem volt túl boldog a leintést követően. 

„Keményen nyomtam, hogy próbálkozzak, és hogy Max ne tudjon megelőzni. A határig kellett nyomnom, és ez hibához vezetett, szóval balszerencsés voltam” – mondta. 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!