Bottas nyerte a sprintfutamot, de Verstappen rajtol az élről vasárnap! - F1VILÁG.HU

Bottas nyerte a sprintfutamot, de Verstappen rajtol az élről vasárnap!

HIRDETÉS
A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati sprintkvalifikációját, rajtbüntetése miatt azonban vasárnap csak a mezőny végéről kezdheti meg a versenyt. Az 1. helyről így Max Verstappen startolhat majd vasárnap, míg bajnoki riválisa, Lewis Hamilton csak a 4. kockából indulhat.
2021 Italian Grand Prix, Friday - Steve Etherington Valtteri Bottas

Az első helyről Valtteri Bottas vághatott neki a monzai sprintkvalifikációnak, mellette Lewis Hamilton sorakozott a 2. rajtkockában. A világbajnoki pontverseny éllovasa, Max Verstappen a 3. helyről startolt, őt a két McLaren követte. Az élmezőnyből Lando Norris és Daniel Ricciardo a lágy keverékű gumikkal vágott neki a futamnak, a többiek a közepes keverékű abroncsokkal.

A RAJT

Bottas jól kapta el a rajtot, Hamilton viszont beragadt, így Verstappen, illetve a két McLaren is el tudott menni mellette. Daniel Ricciardo remekül startolt, előrejött a 4. pozícióba. Pierre Gasly is próbálta megelőzni Hamiltont, ám az első kanyarban autójának első szárnya megsérült, nem sokkal később pedig emiatt a gumifalba csapódott. A francia pilóta szerencsére nem sérült meg a balesetben, ám a biztonsági autót pályára kellett küldeni. A rossz rajt után Hamilton az 5. helyre csúszott vissza.

A verseny a 4. körben folytatódott, Bottas megtartott az első helyet Verstappen előtt, míg a 3. helyen Ricciardo száguldott.

A 9. körben Sergio Perez próbálta megelőzni Lance Strollt, ám mivel a pályát levágva került a kanadai elé, vissza kellett, hogy engedje az Aston Martint. 1 körrel később ugyanott, a célegyenes végén próbálkozott, ezúttal pedig a manőver sikeres volt. A mexikói így a 9. helyen folytatta a küzdelmet.

HAMILTON NEM BÍRT A McLARENEKKEL

Hamilton szorosan követte a 4. helyen autózó Norrist, ám nem bírt a McLaren versenyzőjével. Bottas közben folyamatosan tartotta 2 másodperces előnyét Verstappen előtt, miközben a többiek folyamatosan szakadtak le róluk.

Bottas végül viszonylag simán nyerte a sprintkvalifikációt Verstappen és Ricciardo előtt, Lando Norris a 4., Lewis Hamilton pedig csak az 5. helyen ért célba.

A szombati sprintfutamot követően Verstappen így tovább növelte előnyét a világbajnoki összetettben Hamiltonnal szemben.

A sprintkvalifikáció végeredménye:

Poz.#VersenyzőCsapatKörökKül.Pont
1.77Valtteri BottasMERCEDES1827:54.0783
2.33Max VerstappenRED BULL RACING HONDA18+2.3252
3.3Daniel RicciardoMCLAREN MERCEDES18+14.5341
4.4Lando NorrisMCLAREN MERCEDES18+18.8350
5.44Lewis HamiltonMERCEDES18+20.0110
6.16Charles LeclercFERRARI18+23.4420
7.55Carlos SainzFERRARI18+27.9520
8.99Antonio GiovinazziALFA ROMEO RACING FERRARI18+31.0890
9.11Sergio PerezRED BULL RACING HONDA18+31.6800
10.18Lance StrollASTON MARTIN MERCEDES18+38.6710
11.14Fernando AlonsoALPINE RENAULT18+39.7950
12.5Sebastian VettelASTON MARTIN MERCEDES18+41.1770
13.31Esteban OconALPINE RENAULT18+43.3730
14.6Nicholas LatifiWILLIAMS MERCEDES18+45.9770
15.63George RussellWILLIAMS MERCEDES18+46.8210
16.22Yuki TsunodaALPHATAURI HONDA18+49.9770
17.9Nikita MazepinHAAS FERRARI18+62.5990
18.88Robert KubicaALFA ROMEO RACING FERRARI18+65.0960
19.47Mick SchumacherHAAS FERRARI18+66.1540
DNF10Pierre GaslyALPHATAURI HONDA0DNF0

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!