Bottas optimistán várja az új szezont - F1VILÁG.HU

Bottas optimistán várja az új szezont

Rendkívül elégedett a Williams eddigi tesztprogramjával a gárda ifjú versenyzője, Valtteri Bottas.


Rendkívül elégedett a Williams eddigi tesztprogramjával a gárda ifjú versenyzője, Valtteri Bottas.

Bár kezdetben még a grove-i gárdának is voltak kisebb-nagyobb problémái, a finn tehetség kifejtette, múlt héten, Bahreinben, illetve tegnap, az utolsó teszt nyitónapján rendkívül simán mentek a dolgok.

„Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lehet, és előfordulhatnak problémák – veszítettünk is néhány napot, és olykor nem sikerült sok kört megtenni. Most viszont az utolsó két tesztnapon a tervek szerint ment, és ez a mi célunk” – mondta Bottas, aki tegnap egymaga 128 kört tett meg az FW36-ossal Bahreinben.

„Ez önbizalmat ad, mert képesek vagyunk arra, hogy problémák nélkül körözzünk. A hosszú etapokon a hűtés szempontjából minden a tervek szerint ment.”

A Williams versenyzője hozzátette, úgy érzi, sokkal jobban állnak most, mint az elmúlt év ugyanezen időszakában.

„Teljesen más. Egyértelműen sokkal pozitívabb a helyzet. Tavaly az utolsó teszten már elkezdtük látni, hogy talán nem állunk olyan jól. Idén viszont azt hiszem, sokkal jobb a helyzet.”

„Természetesen sok múlik a motoron – kétségtelen, hogy megfelelő motor áll rendelkezésünkre most. Aztán hogy mi lesz később, majd meglátjuk, de köszönhetően a sok csapaton belüli változásnak, végre elkezdett javulni a teljesítmény.”

„A fejlesztések idén nagyon fontosak lesznek. Talán még fontosabbak, mint bármikor korábban. Szóval ebben a tekintetben is versenyben kell maradnunk, nemcsak az első három futamon.”

„Hiszem, hogy meg tudjuk csinálni, mert erősebb csapatunk van, mint tavaly.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

forma-1 rajt 2024

MEGJELENT!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!