Friss hírek

Bottas parádézott, a 6. helyről rajtol Mexikóban

Parádésan szerepelt a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzésén Valtteri Bottas, a finn pilóta ugyanis a 6. rajtkockát csípte el az Alfa Romeóval. A svájci-olasz istálló a tavaszi Miami Nagydíj óta nem szerepelt ennyire jól a kvalifikációkon.

Bottas még a Ferrari ifjú titánját, Charles Leclerc-t is maga mögé tudta utasítani szombaton, elmondása szerint pedig autója egész egyszerűen szárnyal már a nyitóedzés óta. A rutinos pilóta szerint a kiváló eredmény óriási lendületet ad az egész csapatnak.

„Egész hétvégén jól mentek a dolgok. Az első edzésen láttuk, hogy a top 10-ben vagyunk, de nem tudtuk, hogy a többi csapat küszködik-e a tempóval, vagy ilyesmi. Talán azok a fejlesztések, amiket bevetettünk az elmúlt pár versenyen, itt most jobban megmutatkoznak. Nagyon kényelmesen éreztem magam az autóban, és remek köröket futottam, főleg az utolsó Q3-as kör sikerült jól” – mondta a finn versenyző.

Hirdetés
 

„Jó ideje nem volt már ilyen jó időmérős eredményünk, és azt gondolom, igazán felemelő ez az egész csapat számára. A versenyhétvége kezdete óta remekül teljesítünk, és sikerült folytatnunk a jó teljesítményt az első edzéstől kezdve.”

„A tengerszint feletti magasságot, illetve a sima aszfaltfelületet figyelembe véve nagyon jó érzés vezetni itt az autót, könnyű boldogulni vele, a kerékvetőket is jól meglovagolja. Az első edzéstől kezdve megvan az önbizalom. És jó beállításokkal is kezdtünk, amiken csak finomítani kellett.”

Ami pedig a versenyt illeti, Bottas azt mondja, mivel a versenytempó is hasonlóan ígéretesnek mutatkozott, csalódott lenne, ha pontok nélkül távozna Mexikóból.

„Úgy gondolom, jó alapokkal rendelkezünk, láthattuk, hogy a hosszú etapokon is megvolt a tempó. Remélhetőleg mi lehetünk a legjobbak a középmezőnyben. Minden, amire szükségünk van, egy tiszta első kör, és aztán remélhetőleg jó versenyt futhatunk. A hosszú etapok alapján, figyelembe véve a sok, illetve kevés üzemanyaggal futott köröket, a 6. és 7. hely környékén vagyunk. Remélem, jó napunk lesz vasárnap, és szerezhetünk pár pontot.”

Az Alfa Romeo másik versenyzője, Zhou Guanyu is jól szerepelt az időmérőn, ő a 12. helyet csípte el.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Bottas parádézott, a 6. helyről rajtol Mexikóban
Russell: Készen állok, hogy világbajnok legyek
Kiderült, hol lesznek F1-es sprintfutamok jövőre
Alonso frusztrált ugyan, de azt mondja, örökké hálás lesz az Alpine-nak
Az FIA szerint jó döntést hoztak, hogy megemelik a padlóélek magasságát a Forma-1-ben
Hockenheim nem akar F1-es versenyt rendezni jövőre

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!