Friss hírek

Bottas: Remélem, most már befejezzük a motorcseréket!

A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas azt reméli, a 2021-es szezon hátralévő öt versenyhétvégéjén már nem kell motorcsere miatti rajtbüntetésektől tartania.

A finn pilóta a belső égésű motor cseréje miatt 5 rajthelyes büntetést kapott Austinban – ebből a komponensből idén már a hatodikat használta fel, a Mercedes ugyanis bevallottan megbízhatósági problémákkal küzd.

Bottas reméli, a rendelkezésére álló két motorral már kihúzza a szezon végéig.

„Nagyon remélem, hogy most már befejeztük! Azt hiszem, mindkét elérhető motorom jó, úgy tűnik, rendben vannak. Nem találtunk semmi problémát velük” – mondta a finn.

„Szóval bízom benne, hogy el tudok menni velük az idény végéig mindenféle büntetés nélkül, mert a következő versenyeken nagy hátrány lenne egy ilyen szoros bajnokságban, még akkor is, ha az ember átrágja magát a mezőnyön.”

Bottas az Amerikai Nagydíjon a 9. helyről rajtolt, végül a 6. helyen ért célba, így a Red Bull 23 pontosra faragta hátrányát az összetettben.

„Nehéz volt, ahogy vártam. Ami még inkább megnehezítette, hogy az első etapban az AlphaTauri mögött voltam, és nem tudtam előzni, szóval nyilván rengeteg időt veszítettem. Sajnos nem jöttek biztonsági autós periódusok sem. Előre tudtam lépni, csak lassan.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!