Friss hírek

Bottas úgy érzi, felkészült a rá váró kihívásra

2017-ben a világbajnok csapatnál, a Mercedesnél vághat neki a Forma-1-es bajnokságban Valtteri Bottas, aki természetesen izgatottan várja már „pályafutása új szakaszát”.


2017-ben a világbajnok csapatnál, a Mercedesnél vághat neki a Forma-1-es bajnokságban Valtteri Bottas, aki természetesen izgatottan várja már „pályafutása új szakaszát”.

A finn tehetség Lewis Hamilton csapattársa lesz a Mercedesnél, mely csapat csütörtökön mutatta be új versenyautóját a nagyközönségnek.

Hirdetés
 

Bottas elárulta, az elmúlt időszakban mindent megtett azért, hogy a lehető legjobban felkészüljön a rá váró kihívásokra, de persze pontosan tudja, sokat kell még tanulnia.

„Ez egy új fejezet pályafutásomban – új csapat, új szabályok. Minden új” – mondta lelkesen a finn versenyző.

„Hosszú ideje várok már arra, hogy pályára guruljon az autó, habár ez még csak egy filmforgatási nap. Alig várom, hogy jövő héten, Barcelonában elkezdjük az igazi teszteket, és megtudjuk, milyen autónk is lett.”

„Mióta aláírtam a Mercedeshez, mozgalmasan telt a tél számomra, és megpróbáltuk a legtöbbet kihozni a rendelkezésre álló időből. Sok időt töltöttem a gyárban, és annyi dolgon rágtam át magam a mérnökökkel, amennyin csak lehetett.”

„Úgy érzem, jól felkészültem a rövid idő alatt, de persze igazán meredek lesz a tanulási görbém, és minden nap új információkkal gazdagodom. Rajtunk múlik, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból közösen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!