Ehhez természetesen kőkemény munkára lesz szükség, Bottas pedig úgy érzi, tudja mi kell ahhoz, hogy az elmúlt évekhez képest még tovább fejlődjön.
A Mercedes kedden mutatta be új, W12-es kódjelű autóját, mellyel Bottas és Hamilton idén harcba száll majd a Forma-1-ben. A finn versenyző azt mondja, fontos, hogy megfelelően kezelje a rá nehezedő nyomást 2021-ben.
„A Forma-1-ben eltöltött néhány évem során határozottan túl nagy nyomást helyeztem magamra” – mondta a finn versenyző újságíróknak, köztük az F1Világ.hu munkatársainak kedden.
„És volt idő, amikor egyszerűen túl nagy nyomás helyeződött rám kívülről, emiatt pedig talán nem helyeztem elegendő nyomást saját magamra. Ez az egész a megfelelő egyensúlyról szól.”
„Az egyetlen módja annak, hogy a csapat tudja, mekkora nyomást helyezzen rád, ha átbeszélitek a dolgokat, és ugyanez a helyzet saját magammal is. Önazonosnak kell lennem sok mindennel kapcsolatban, minden egyes versenynek megfelelő módon, elégedetten kell nekivágnom.”
„Lewis eddig minden évben bajnok lett, mióta együtt versenyzünk a csapatnál, ám ennek az évnek is frissen, tiszta lappal vágok neki, és abszolút hiszek abban, hogy harcolhatok a vb-címért.”
„Természetesen ez a végső célom a szezon során. De hosszú az út odáig, és lépésről lépésre kell haladni.”
Bottas tavaly két futamgyőzelmet szerzett az F1-ben, és nem tudott olyan következetesen teljesíteni, mint Hamilton, aki 11 győzelmével lett újra az F1 legjobbja.
„Idén többet várok magamtól, mint valaha” – fogalmazott a finn. „Nyilván nem akarom túltolni a dolgokat, de a végső célom, hogy mire elérkezünk az abu dhabi szezonzáróra, visszatekintve azt mondhassam, 100 százalékot nyújtottam, mindent megtettem, amit csak lehetett, hogy világbajnok legyek.”
„Ez a végső célom az idei szezonra, és körülöttem mindenki erre törekszik, bárkivel is dolgozzam együtt. Annyit fogok követelni, amennyire csak szükségem lesz, hogy meglegyen a támogatás, meglegyenek a szükséges információk, és ebből a szempontból talán egy kicsit önzőbb is lehetek.”