A 6. helyen ért célba, így értékes pontokat szerzett a vasárnapi Európa Nagydíjon Valtteri Bottas, a Williams versenyzője.
A 6. helyen ért célba, így értékes pontokat szerzett a vasárnapi Európa Nagydíjon Valtteri Bottas, a Williams versenyzője.
A finn pilóta a leintést követően a Sky Sports F1 televíziónak nyilatkozva elárulta, nem teljesen elégedett, hiszen autójának tapadása nem volt megfelelő – Mercedes erőforrásának hála azonban a célegyenesben több előzést is végre tudott hajtani.
Bottas emellett dicsérte csapatát is a remek taktikáért, és különösképp a kiváló kerékcserékért.
„Nem igazán tudtuk ma odatenni magunkat, hiányzott némi tempó” – mondta némi csalódottsággal a hangjában a finn.
„Úgy gondolom, a csapat nagyszerű munkát végzett azzal, hogy sikerült 1 kiállással teljesíteni a távot, a gumikezeléssel minden rendben volt ma, és a kerékcseréink is nagyszerűek voltak. Most azon kell dolgoznunk, hogy az autónk egy kicsit jobb legyen.”
„Igazából a tapadás volt az, ami hiányzott a kanyarokban. A célegyenesben a jó végsebességnek köszönhetően tudtam előzni a futam elején, de a tapadás nem volt meg a kanyarokban.”