Boullier: Alonso jól tette, hogy csatlakozott hozzánk

Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója a minap úgy nyilatkozott, Fernando Alonso nagyon is jól tette, hogy a tavalyi szezont követően távozott a Ferraritól, és csatlakozott korábbi alakulatához.


Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója a minap úgy nyilatkozott, Fernando Alonso nagyon is jól tette, hogy a tavalyi szezont követően távozott a Ferraritól, és csatlakozott korábbi alakulatához.

A McLaren és Alonso új kapcsolatának első néhány hónapja igencsak problémásra sikeredett: a spanyol csúnya balesetet szenvedett az előszezoni teszteken, ráadásul a Hondával való újraegyesülés is bőven tartogatott megoldandó feladatokat a brit istálló számára.

Mindeközben pedig Alonso volt csapat, a Ferrari szárnyal, a kétszeres világbajnok azonban nem érzi úgy, hogy hibát követett el akkor, amikor távozott Maranellóból.

Hasonlóképp vélekedik a spanyol új főnöke, Eric Boullier is: „Nem hinném, hogy hibázott” – mondta a francia szakember.

„Öt évet töltött el ott, nem jött be, és azt hiszem, ahogy sok más sportember, ő is más kihívásokra vágyott.”

„Azt mondta, befejezetlen ügye van itt, és pontosan tisztában volt azzal, hogy nagyon nehéz lesz a kezdet, hiszen ez egy fiatal projekt.”

„De hitt abban, amit mondtunk, ami fontos volt. Hitt abban, amit látott, ami szintén fontos, és hitt az emberekben, az egész csomagban.”

„A versenyzők tudják, hogy ez időbe telik, de minden versenyen látják a fejlődést.”

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!