Friss hírek

Bourdais cáfolja, veszélyben lenne f1-es karrierje

Sebastien Bourdias teljesen kiakadt azon hírek hallatán, hogy a hétvégi lesz az utolsó futama a Toro Rosso színeiben, ugyanis a vezetőség már ki is választotta helyettesét, aki a Red Bull újdonsült tesztpilótája, Jamie Alguersuari lesz a szezon hátralévő részében.

Sebastien Bourdias teljesen kiakadt azon hírek hallatán, hogy a hétvégi lesz az utolsó futama a Toro Rosso színeiben, ugyanis a vezetőség már ki is választotta helyettesét, aki a Red Bull újdonsült tesztpilótája, Jamie Alguersuari lesz a szezon hátralévő részében.

Mindez a francia médiában jelent meg, ám maga az érintett felháborodva olvasta a jövőjéről szóló, fals híreket.

Bourdais megerősítette, hogy semmiféle váltás nem lesz a szezon közben, ugyanis az év végéig érvényes szerződés köti csapatához, amiből ő sem akar kihátrálni.

“Ezek a híresztelések már a tavalyi évad közepe óta terjengnek” – mondta a francia pilóta az Autosportnak.

“Mit is mondhatnék? A csapat nem közölte velem, hogy ez lenne az utolsó versenyem, szóval, az én tudomásom szerint ezek csak kósza híresztelések.”

“A munkámat kell végeznem, és most csakis erre koncentrálok. Nem tudom kontrollálni, hogy mit mondanak az emberek, és hogy honnan jön mindez. Sajnálatos, de ezzel nem nagyon lehet mit csinálni. Valaki elkezdte, és most mindenki erről beszél.”

A Champ Car négyszeres világbajnoka eddigi másfél éves forma-1-es pályafutása során nem sok mindent tett le az asztalra, tavalyi csapattársa, Sebastian Vettel csúnyán elverte, és az idei évben sincs fölényben újonc márkatársával, Sebastien Buemivel szemben, ezért is kaphattak szárnyra a menesztésével kapcsolatos híresztelések.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!