Brawn a világbajnok Buttont méltatta - F1VILÁG.HU

Brawn a világbajnok Buttont méltatta

HIRDETÉS

Ross Brawn csakis szuperlatívuszokban tudott beszélni versenyzőjéről, Jenson Buttonról, aki azzal, hogy behozta autóját az ötödik helyre, megnyerte csapatának a konstruktőri, illetve az egyéni világbajnoki címet a hétvégi Brazil Nagydíjon.

Ross Brawn csakis szuperlatívuszokban tudott beszélni versenyzőjéről, Jenson Buttonról, aki azzal, hogy behozta autóját az ötödik helyre, megnyerte csapatának a konstruktőri, illetve az egyéni világbajnoki címet a hétvégi Brazil Nagydíjon.

A Ferrari egykori technikai guruja szinte a semmiből hívta életre csapatát, miután a Honda a tavalyi évad végén bejelentette távozását. Nem csoda tehát, hogy a brit szakember a könnyeivel küszködött, miután Button ötödikként áthaladt a célvonalon.

“Nagyon keményen dolgoztunk ezért a szezon második felében, de sikerült, és ez nagyon különleges. Egy ideig még biztos eltart, mire felfogjuk, hogy mi is történt valójában” – mondta Brawn a BBC-nek.

“Jenson egy fantasztikus versenyző, és egy kiváló versenyt teljesített. Nagyon is jól tudta, hogy mit kell tennie. A szezon második felében veszítettünk előnyünkből a többiekkel szemben, azonban jól osztotta be előnyét, és mindent megérdemel, amit elért.”

Az újdonsült világbajnok is dicsérő szavakkal illette csapatfőnökét, aki megcsinálta azt, ami előtte egyetlen csapatnak sem sikerült, méghozzá azt, hogy első évében megszerezte a konstruktőri bajnoki címet.

“Ez a csapat nem is létezne, ha Ross nem lett volna itt” – mondta Button. “Az autó oldalán az ő neve áll, és hatalmas nyomás nehezedett rá. Szóval az, hogy mind az egyéni, mind pedig a konstruktőri bajnoki címet megszereztünk, kivételes dolog számára.”

“Ez az ember megérdemel egy kitüntetést. Rengeteg világbajnokságot nyert, és számos igen kemény szezonon van túl. Szinte már minden helyzetet megélt, és pontosan tudja, hogy nem egyszerű bajnokságot nyerni.”

“Mindvégig segítőkész volt, és nem hiszem, hogy bárki is képes lett volna elérni ezt nélküle” – folytatta Button, aki a csapatáról sem feledkezett meg élete legszebb pillanataiban.

“Ez a csapat döbbenetesen jól teljesített. Kivételes, amit elért egy ilyen borzalmasan nehéz, és kétségek közti téli időszak után, mikor még az is a levegőben volt, hogy nem fogunk tudni rajthoz állni, a Honda távozása után. Nem gondoltam volna, hogy az idei szezon ennyire sikeres lesz számunkra.”

Brawn is dicsérő szavakkal illette csapata dolgozóit, illetve azokat a szakembereket, akik a téli leépítés miatt már nem lehetnek velük: “Mindenki szenzációs munkát végzett a tél folyamán. És most azokról is beszélek, akik a leépítés miatt nem lehetnek velünk.”

Hirdetés

“Ugyanis mindannyian nagyon keményen dolgoztak, éppen ezért bízom abban, hogy büszkék arra, amit elértek a csapatnak, mert ők is részesei mindannak, amit elértünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!