Friss hírek

Brawn óva inti Buttont a McLarentől

Ross Brawn úgy gondolja, hogy Jenson Button jobban tenné, ha nem igazolna sehova, és a jövő évben is jelenlegi csapatát erősítené, miután olyan hírek kaptak szárnyra, miszerint a világbajnok szóban már megegyezett a McLarennel.

Ross Brawn úgy gondolja, hogy Jenson Button jobban tenné, ha nem igazolna sehova, és a jövő évben is jelenlegi csapatát erősítené, miután olyan hírek kaptak szárnyra, miszerint a világbajnok szóban már megegyezett a McLarennel.

A brit sajtó a hét elején már tényként közölte a hírt, miszerint Button napokon belül aláírhatja három évre szóló, évi hat millió fontos szerződését a wokingi alakulattal, ami azt is jelenti, hogy 21 év után ismét két világbajnok harcolhat egy csapatban.

Brawn azonban óva inti versenyzőjét, mert meggyőződése, hogy Button sokkal jobban járna, ha maradna jelenlegi csapatával, mellyel az idei évben felért a csúcsra.

“Továbbra is tárgyalásban állunk Buttonnal, és egyáltalán nem segítenek a helyzetünkön azok a riportok, melyek szerint már megegyezett a McLarennel. Meg lennék lepve, ha ez lenne a helyzet” – mondta a csapatvezető a The Independent c. lapnak.

“Jövője szempontjából az lenne a legjobb, ha a csapatunkkal maradna, ahol egy kiváló gárda veszi körül. Ha logikusan nézzük a dolgokat, akkor maradnia kellene, de természetesen a logika nem mindig érvényesül.”

Brawn korábban már elmondta, hogy egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy nem tudnak eleget tenni Button fizetési igényeinek, aki idei bérének minimum dupláját kéri, miután a szezon elején, csapata életben maradása érdekében, belement egy drasztikus fizetéscsökkentésbe.

Bár sokan azt gondolták, hogy a Mercedes-Benz érkezésével – amely teljes egészében átveszi a gárda irányítását a jövő évtől, és 75.1%-os többségi tulajdonosként, gyári csapattá alakul – változik az anyagi helyzet, Nick Fry elmondta, hogy nem tudnak többet fizetni Buttonnak.

“Egy olyan összegről tárgyaltunk Buttonnal, amiről azt gondoljuk, hogy elfogadható, és ez nem fog változni” – mondta az ügyvezető, aki azt is hozzátette, hogy gyári csapatként sem lesznek elkapatva, a költségeket továbbra is minimalizálniuk kell, a német cég külön kérése.

Amennyiben Button valóban a McLarennél köt ki, a Mercedes GP nagy valószínűséggel egy teljesen német felállással, a Nico Rosberg és Nick Heidfeld párossal “debütálhat” a Forma-1-ben, miután Kimi Raikkönen már nincs a képben, hiszen menedzsere megerősítette, hogy a finn világbajnok egy év pihenőre vonul.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!