Friss hírek

Brawn: Senna eredményes lesz a Forma-1-ben

Ross Brawn úgy gondolja, hogy Bruno Senna már jövőre, bemutatkozó évében szárnyalni fog, ami jót tesz majd az F1-nek. A néhai Ayrton Senna unokaöccse a Campos versenyzőjeként folytatja pályafutását 2010-ben.

Ross Brawn úgy gondolja, hogy Bruno Senna már jövőre, bemutatkozó évében szárnyalni fog, ami jót tesz majd az F1-nek. A néhai Ayrton Senna unokaöccse a Campos versenyzőjeként folytatja pályafutását 2010-ben.

Sokáig úgy volt, hogy már idén versenyzési lehetőséget kap a sportágban, miután egy sikeres tesztet teljesített a tavalyi év végén a Honda Racing istállóval Barcelonában, Bruno végül hoppon maradt, mert a japán nagyvállalat távozása után, Ross Brawn inkább a jóval tapasztaltabb Rubens Barrichellót választotta.

“Mindig is nagyra értékeltem Brunót, azt gondolom, hogy kiváló munkát végzett nálunk” – mondta Brawn visszatekintve arra az időszakra, mikor komolyan fontolgatták a brazil pilóta szerződtetését.

“Bizonyára ő volt a legjobb jelöltünk, de akkor még nem tudtuk, és nem is döntöttük el, hogy milyen úton haladunk tovább, bevállalunk-e egy újoncot rögtön első évünkben, így a választásunk végül Rubensre esett.”

Bruno számára kétségkívül nem lesz egyszerű a jövő év, hiszen családneve miatt mindenki sokat vár tőle, jóllehet maga az érintett korábban már elmondta, hogy ez nem jelenthet számára különösebb nehézséget, hiszen már hozzá van szokva ehhez.

Brawn a következőkkel folytatta: “Úgy gondolom, ez egy kiváló lehetőség számára, és már alig várom, hogy lássam, milyen jól teljesít. Szerintem nagyon fontos, hogy jól szerepeljen, ugyanis természetesen a név az fantasztikus. Kár lenne, ha nem teljesítene jól.”

Azt követően, hogy a második helyen végzett a GP2-ben 2008-ban, Senna az idei évben a Le Mans szériában versenyzett, ám Brawn szerint felkészülten fog rajthoz állni jövőre a Forma-1-ben.

“Mint a legtöbb fiatal versenyző, nagyon komolyan gondolja, és megfelelő formában tartja magát, minden edzést elvégez, gyakorol a szimulátorban, ami segít” – mondta. “Persze szüksége lesz néhány tesztre, és megfelelően fel fog tudni készülni a télen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Brawn: Senna eredményes lesz a Forma-1-ben
A hungaroringi baleset nem befolyásolja Bottas jövőjét
Hét versenytávot lenyomott a Hungaroringen a Pirelli
A Ferrari a Red Bull pártján: Fizessen az a csapat, amely balesetet okoz!
Horner biztos benne, a szezon második fele jobban alakul számukra
Gasly: Vezére lettem az AlphaTauri csapatának

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!