Brawn szerint a versenytempóval sem lesz gond - F1VILÁG.HU

Brawn szerint a versenytempóval sem lesz gond

HIRDETÉS

A Mercedes AMG Petronas csapatfőnöke, Ross Brawn úgy véli, a brackley-i gárda autói Monacóban jobb versenytempóra lesznek majd képesek, mint két hete, Spanyolországban.


A Mercedes AMG Petronas csapatfőnöke, Ross Brawn úgy véli, a brackley-i gárda autói Monacóban jobb versenytempóra lesznek majd képesek, mint két hete, Spanyolországban.

A német istálló sokat küszködött a bajnokság első versenyein a hátsó abroncsok túlmelegedésével, versenyzői pedig rendkívül gyengén szerepeltek legutóbb, Barcelonában, noha az időmérőn Nico Rosberg és Lewis Hamilton kibérelték az első rajtsort.

A német-angol duó a Monacói Nagydíj csütörtöki szabadedzésein remekelt, a délutáni gyakorláson a két Ferrarit utasította maga mögé. Ross Brawn csapatfőnök reméli, nemcsak egy körön, hanem versenytempó tekintetében is ütősek lesznek a Mercedesek.

„Nyilvánvalóan nagyon elégedettek vagyunk” – mondta a szakember a tegnapi szabadedzéseket követően a Sky Sports F1 televíziónak nyilatkozva.

„A prioritást a hosszú etapok élvezték ezúttal, illetve a tartósság, no és persze az, hogy a gumik miképp teljesítenek a futamon. Szerintem mindenki tudja, hogy itt igazából egy kerékcserére játszunk, ha viszont a gumik elkezdenek elfogyni, bajba kerülünk.”

„Barcelona után hoztunk néhány fejlesztést. Összedugtuk a fejünket, és bár ez a pálya teljesen más, pozitív visszajelzéseket kaptunk a változtatásokat illetően.”

Brawn nem kívánta kifejteni, pontosan milyen fejlesztésekről is van szó, ám annak kifejezetten örül, hogy az egykörös tempó nem sínylette meg a változtatásokat.

„Nem fogok belemenni a részletekbe, de a gumik következetességére és tartósságára vannak hatással ezek a fejlesztések, illetve arra, hogy miképp viselkednek a pályán. Persze törekedtünk arra, hogy megtartsuk egykörös teljesítményünket, ami úgy tűnik, rendben is van.”

„Nem tudjuk, a többiek mennyi üzemanyaggal köröztek, de a köridőkből kiderül, hogy nagyjából úgy állunk, ahogy vártuk. A vasárnapi körülményeket viszont még nem ismerjük, és azt sem, milyen lesz a pálya.”

Hirdetés

A Mercedes versenyzői az elmúlt három nagydíjon verhetetlenek voltak az időmérőkön, Monacóban pedig igazán fontos volna, hogy ismét a pole-ból rajtoljanak.

„Monacóban ez különösen jó rajthely, de azért a kerékcserék során lesznek lehetőségek” – magyarázta Brawn.

„Előzni nem túl könnyű, szóval az időmérő borzasztó fontos – de ha nem vagy formában a kerékcserék során, akkor elveszik tőled a labdát.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!