Ross Brawn úgy gondolja, hogy csapata végre kezdi learatni a kemény munka gyümölcsét, és folyamatos fejlesztéseinek, illetve strukturális átszervezésének köszönhetően, egyre jobban teljesít, miután egy újabb remek eredményt ért el a Koreai Nagydíjon.
Ross Brawn úgy gondolja, hogy csapata végre kezdi learatni a kemény munka gyümölcsét, és folyamatos fejlesztéseinek, illetve strukturális átszervezésének köszönhetően, egyre jobban teljesít, miután egy újabb remek eredményt ért el a Koreai Nagydíjon.
Michael Schumacher a negyedik helyen fejezte be a hétvégi futamot, míg csapattársa, Nico Rosberg egy újabb dobogós helyezést is szerezhetett volna, ha Mark Webber nem találja el, miután elvesztette autója felett az uralmát, nem sokkal az új rajtot követően.
Brawn azonban elégedetten nyilatkozott a riportereknek, akiknek elmondta, hogy kiváló munkát végzett csapata, és úgy érzi, az évad végére kezdenek magukra találni a gyenge szezonkezdést követően.
„Kezdünk ott lenni, ahova már korábban meg kellett volna érkeznünk. Egy kicsit több időt vett igénybe a felzárkózás, mint amire előzőleg számítottunk” – mondta a csapatfőnök.
„Azonban folyamatosan látjuk a javulást és a fejlődést. Úgy gondolom, hogy mindent helyre fogunk tenni a következő idényre, és egy sikeres bajnokságot teljesíthetünk 2011-ben.”
A Mercedes GP vezetése már versenyekkel ezelőtt jelezte, hogy átcsoportosította erőforrási nagy részét a jövő évi modellre, hogy a lehető legjobb csomaggal kezdhesse meg az új bajnokságot a Forma-1-ben.
Brawn azonban elmondta, hogy az idei autó is egyre erősebb, nem azért, mert folyamatosan újabb és újabb elemekkel rukkolnak elő, sokkal inkább azért, mert egyre jobban ismerik a versenygépet, és tudják, miként kell azt optimálisan beállítani az egyes versenyekre.
„Az autó minden területe egyre jobb. Az F-csatorna kiváló, amit az is jól bizonyít, hogy nekünk van a legnagyobb végsebességünk az egyenesekben” – magyarázta.
„Sok mindent nem változtatunk, mindössze az változott, hogy már jobban be tudjuk állítani az autót, ami remek dolog, és jó előjel a jövő évre nézve.”
Arra a kérdésre, hogy az idei autó megismerése segíthet-e a jövő évre való felkészülésben, Brawn így felelt: „Talán. Nem gondolom azt, hogy a dolgokat csak úgy egyszerűen át lehet majd ültetni, azonban rengeteget tanultunk az elmúlt néhány versenyen.”