Friss hírek

Brawn: Túlságosan óvatos volt a Mercedes

A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint az idei relatíve gyenge szereplésüknek az a fő oka, hogy túlságosan óvatosak és konzervatívak voltak a 2010-es versenygép tervezése közben, ám hozzátette, mást nagyon nem is tehettek, hiszen minden erőforrásukat lefoglalta a bajnoki címért vívott ádáz küzdelem 2009-ben.


A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint az idei relatíve gyenge szereplésüknek az a fő oka, hogy túlságosan óvatosak és konzervatívak voltak a 2010-es versenygép tervezése közben, ám hozzátette, mást nagyon nem is tehettek, hiszen minden erőforrásukat lefoglalta a bajnoki címért vívott ádáz küzdelem 2009-ben.

Azt követően, hogy a tavalyi évben mindkét bajnokságot megnyerte, még Brawn GP néven, az azóta Mercedes tulajdonba került alakulat a vártnál jóval gyengébben teljesít az idei szezonban, mikor még csak harcba sem tudott szállni a győzelemért.

Hirdetés
 

Brawn azonban elmondta, hogy őket nem érte olyan váratlanul a visszaesés, hiszen sejtették, hogy nem fogják tudni tartani azt a szintet, amit a tavalyi évben, mikor egy olyan autóval versenyezhettek, amit teljes egészében a Honda pénzén terveztek és építettek.

A japán gyártó viszont 2008 végén kiszállt a Forma-1-ből, így a csapatnak drasztikusan vissza kellett vennie, csökkentenie kellett kiadásait, rengeteg szakembert el kellett küldenie, ráadásul minden erejüket felemésztette az, hogy megszerezzék a bajnoki címet, így nem volt elég erőforrásuk az idei modell fejlesztésére.

„A 2009-es szezon elején csökkentenünk kellett a létszámot, és ez természetesen kihatással volt számos területre” – mondta Brawn az olasz Gazzetta dello Sportnak.

„Mikor elérkezett az idő, hogy megkezdjük a 2010-es autó tervezését, a tervezőirodánk nem volt túl jól szervezett. Azt kell mondanom, hogy egy kissé óvatosan láttunk hozzá a munkához, de igazából mást nem is nagyon tehettünk volna, mert nem volt elég erőforrásunk.”

„A jövő évi felkészülés viszont teljesen más, rengeteg fiatal mérnökünk van, akik meg akarják mutatni, hogy mire is képesek, szóval igen komoly céljaink vannak ismét” – folytatta a csapatfőnök, aki már korábban jelezte, hogy már a 2011-es éven van a fókusz.

„A megszorításainkkal egyszerűen képtelenek lettünk volna harcolni a bajnoki címért, és közben egy versenyképes autót építeni a jövő évre a 2009-es szezon végén. Azonban a következő idénytől, az újabb költségcsökkentés miatt, ez mindenkire igaz lesz.”

„Persze nem ringatom magam álomvilágba, és tisztában vagyok azzal, hogy az olyan csapatoknak, mint a Ferrari vagy a McLaren, ez nem jelent majd különösebben nagy kompromisszumot, hiszen így is rengeteg erőforrás fog a rendelkezésükre állni.”

Bár az idei gyengélkedés miatt egyesek azt híresztelték, hogy elhagyná a Mercedest, Brawn határozottan kijelentette, hogy nincsen szándékában távozni, sőt egészen addig jelenlegi csapatánál szeretne maradni, amíg végleg vissza nem vonul.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!