Friss hírek

Briatore: Alonso elérkezett karrierje csúcsához

Flavio Briatore szerint azzal, hogy Fernando Alonso leszerződött a Ferrarival, elérkezett karrierje csúcspontjához, hiszen minden eddiginél sikeresebb lehet, és rengeteget hozhat az olasz csapat konyhájára a következő években.

Flavio Briatore szerint azzal, hogy Fernando Alonso leszerződött a Ferrarival, elérkezett karrierje csúcspontjához, hiszen minden eddiginél sikeresebb lehet, és rengeteget hozhat az olasz csapat konyhájára a következő években.

Az olasz szakember ugyan nem lehetett a helyszínen, mikor bejelentették Alonso átigazolását, mert a tavalyi szingapúri csalásügyben való részvételéért, élete végéig eltiltották a motorsporttól, ám azonnal reagált a hírre, és örült, hogy egykori pártfogoltja a Ferrarinál folytatja.

Briatore ugyanis meg van győződve arról, hogy a kétszeres világbajnok eddig nem látott magasságokba repítheti a Ferrarit.

Hirdetés
 

“Úgy gondolom, a Ferrari egy remek üzletet kötött, és Alonso is nagyon elégedett lesz” – mondta a szakember a Gazzetta dello Sportnak. “Elvégre az, hogy a Ferrarihoz csatlakozik, fantasztikus karrierje csúcspontját jelenti.”

“A legnagyszerűbb kvalitása leendő csapata számára, az egyenletes teljesítménye. Mindig felkészült, mindig a határon van minden pályán. Mesteri a mérnökökkel, és nagyon kitartó. Soha nem adja fel. Fantasztikus, gyors, intelligens, határozott versenyző. Egy gladiátor a pályán.”

Alonso szintén nagyon boldog, hogy az olasz alakulatot erősítheti a jövőben, ahol célja az lesz, hogy a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher nyomdokaiba lépjen, akit két alkalommal is sikerült legyőznie még a Renault színeiben.

“Természetesen nem lesz egyszerű (még öt bajnoki címet szerezni), azonban Michael nyomdokaiba szeretnék lépni, sok bajnokságot akarok nyerni, még ha ez nehéz is lesz” – magyarázta a spanyol a riportereknek Suzukában.

“Azért megyek oda, hogy a lehető legjobb csapatban lehessek. Nagyon sok a közös bennem és a Ferrariban: rajongunk a küzdelemért, és minden egyes versenyen 100%-ot nyújtunk. Véleményem szerint ez karrierem legjobb végállomása.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!