Briatore: Alonso jobb, mint Schumacher

A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Flavio Briatore úgy véli, a Ferrari jelenlegi versenyzője, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso jobb, mint a sportág legsikeresebbje, a hétszeres világelső Michael Schumacher.


A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Flavio Briatore úgy véli, a Ferrari jelenlegi versenyzője, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso jobb, mint a sportág legsikeresebbje, a hétszeres világelső Michael Schumacher.

Az olasz szakember mindkét pilótával dolgozott együtt pályafutása során, sőt, mindkét versenyzővel két bajnoki címet nyert: Schumacherrel 1994-ben és 1995-ben, Alonsóval pedig 2005-ben és 2006-ban.

„Alonso az elmúlt 20 év legjobbja” – mondta a Benetton és a Renault korábbi csapatfőnöke.

„Alonso Schumacher felett áll, viszont nagyon magas szintekről, és minimális különbségekről beszélünk. Fernando azonban nagyon kevés hibát vét – még nyomás alatt is –, és látványos hatással bír a versenyekre. A csapat olykor hibázhat a stratégiával, de ő képes visszahozni az egészet.”

„Ha pedig elöl van, az esetek 90 százalékában meg is nyerni a versenyt, még akkor is, ha az autó nem versenyképes. Kizárólag a versenyzésnek él, azzal együtt lélegzik.”

Briatore – aki a háttérben továbbra is egyengeti a spanyol útját – úgy véli, Alonso idén is bajnok lehet, ehhez azonban „a Ferrarinak javítania kell autóján, szóval a kétszeres világbajnoknak legalább egy versenyt kell még nyernie úgy, hogy a McLarenek nem végeznek a második helyen.”

„Még sok pontot lehet gyűjteni, ha viszont nem vagy első vagy második, csak morzsákat kapsz.”

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS