Briatore ismét nekimegy az FIA-nak - F1VILÁG.HU

Briatore ismét nekimegy az FIA-nak

HIRDETÉS

Azt követően, hogy part nyert a francia bíróságon az FIA ellen, Flavio Briatore úgy döntött, hogy ismét nekimegy az irányító testületnek, ezúttal a menedzsment cégét ért anyagi kár miatt.

Azt követően, hogy part nyert a francia bíróságon az FIA ellen, Flavio Briatore úgy döntött, hogy ismét nekimegy az irányító testületnek, ezúttal a menedzsment cégét ért anyagi kár miatt.

A Renault egykori csapatfőnökét szeptemberben ítélték el, miután felmerült, hogy többek között az ő utasítására törte össze autóját Nelsinho Piquet a 2008-as Szingapúri Nagydíjon, hogy ezzel csapattársa, Fernando Alonso kezére játssza a győzelmet.

Briatorét élete végéig kitiltották a boxutcából, sőt egyetlen forma-1-es versenyzőt sem menedzselhet a jövőben, legalábbis az eredeti döntés szerint nem.

Az olasz szakember azért fordult a bírósághoz, mert úgy érezte, egy összeesküvés áldozata lett, és az irányító testület még csak lehetőséget sem adott neki, hogy törvényes keretek között megvédje magát. A bíróság végül törölte eltiltását.

Bár az FIA fellebbezett az ítélet ellen, így Briatore a szövetség szabályai szerint továbbra sem látogathat el forma-1-es versenyekre, maga az érintett, a sikereken felbuzdulva, újabb pert fontolgat az irányító testület ellen.

“Hétfőn Genfbe utazom, hogy egy újabb pert indítsak az FIA ellen” – mondta Briatore a Telegraph-nak. “A menedzsment cégemben keletkezett anyagi kár miatt indítok eljárást a szövetség ellen.”

“Elvesztettük Alonsót, Kovalainent, és más versenyzőket is. Be fogjuk perelni az FIA-t az elvesztett pénz és számos szerződés felbontása miatt. Ám ez még nem minden. A jó hírnevünkben keletkezett kár miatt is pereljük az irányító testületet.”

Az FIA korábban kijelentette, hogy egyetlen olyan versenyző sem kapja meg az induláshoz szükséges szuperlicenszet, aki bármilyen kapcsolatban áll Briatorével, és cégével. Az FIA azonban ezt a szankciót felfüggesztette a fellebbezés beadásának időpontjában, ám ez már semmin nem változtat.

Briatore természetesen hisz abban, hogy az FIA fellebbezése elutasításra kerül, és végleg elkönyvelheti magának a győzelmet, azonban hangsúlyozta, hogy csapatvezetőként már biztosan nem fog dolgozni a Forma-1-ben.

“Ez egy remek győzelem volt számomra a francia bíróságon” – mondta a Mirrornak. “Még mindig keserűséget érzek a történtek miatt, hiszen az elmúlt időszak nagyon nehéz volt.”

Hirdetés

“Soha nem fogok még egy csapatot menedzselni a Forma-1-ben az életem során, ez biztos, de visszanyerem méltóságomat, ami nagyon fontos a sportágban eltöltött húsz évem után.”

“Láthattuk az FIA, és a sportfelügyelők beszámolóit, de egyikben sem volt bizonyíték arra, hogy benne voltam a balesetben. Ez hivatalos, az FIA hivatalos verziója, ennyi” – tette hozzá Briatore.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!