Briatore: Nem én mártottam be a McLarent - F1VILÁG.HU

Briatore: Nem én mártottam be a McLarent

HIRDETÉS

A Renault ügyvezetője, Flavio Briatore cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint köze lenne ahhoz, hogy az FIA levelet írt a McLaren versenyzőinek, aminek hatására kerültek elő az új bizonyítékok a kémügyben.

A Renault ügyvezetője, Flavio Briatore cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint köze lenne ahhoz, hogy az FIA levelet írt a McLaren versenyzőinek, aminek hatására kerültek elő az új bizonyítékok a kémügyben.

Az olasz szakember pénteken két alkalommal is járt a McLaren új főhadiszállásán, ám határozottan cáfolta azon híreket, miszerint látogatásának bármiféle köze lenne a kémügyhöz, vagy Fernando Alonso esetleges átigazolásához.

“Mindössze arról van szó, hogy meg akartam nézni a McLaren új motor-home-ját, mert még nem láttam belülről, és én is egy ilyet szeretnék magamnak építeni” – mondta viccesen Briatore a Gazetta dello Sportnak adott nyilatkozatában.

“Hogy mi van az e-mailekkel? Még azt sem tudom, hogyan kell küldeni. Sőt még a mobiltelefonomat sem szoktam magamnál hordani. Soha nem kérdeztem ilyet Alonsótól, és senki mástól sem. Hogy nem szereti a csapatát? Sokan vannak, akik nem szeretnek ott lenni, ahol vannak, de nem tudnak mit tenni.”

Egyes források szerint Briatore nagyon is elégedett a jelenlegi helyzettel, mert végső célja az, hogy Alonóval kezdhesse meg a Renault a jövő évet.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!