Bridgestone: Komoly kihívás előtt állnak a csapatok

A Forma-1-ben egyedüli beszállítóként tevékenykedő Bridgestone cégóriás szerint a hétvégi Maláj Nagydíjon sem lesz könnyű dolguk a csapatoknak, akiknek komolyan meggyűlhet a baja a lágyabb keverékű abroncsokkal.

A Forma-1-ben egyedüli beszállítóként tevékenykedő Bridgestone cégóriás szerint a hétvégi Maláj Nagydíjon sem lesz könnyű dolguk a csapatoknak, akiknek komolyan meggyűlhet a baja a lágyabb keverékű abroncsokkal.

A japán céget rengeteg támadás érte a tavalyi évben amiatt, hogy szinte alig van különbség az adott futamon használt gumikeverékei között, így azoknak nincs különösebb taktikai szerepük.

A Bridgestone éppen ezért stratégiát váltott, és az idei évben nem a palettája egymás mellett lévő abroncsait viszi magával a legtöbb versenyre, hanem egy szintet kihagy.

Ez viszont már a szezonnyitón is komoly nehézséget okozott a pilótáknak, hiszen a szuperlágy keverékű gumik néhány kör alatt teljesen elfogytak, és miután elkezdtek szemcsésedni, másodpercekkel lassultak.

A Bridgestone azonban nem aggódik emiatt, sőt inkább örül, hogy ezzel sikerült még izgalmasabbá tennie a versenyt, és figyelmeztetett, hogy a hétvégén se számítsanak csodára a csapatok, ugyanis nem lesz könnyű dolguk a lágy gumikkal, amiket korábban soha nem vetettek be Sepangban.

“A kemény keverék, amit Malajziában bevetünk, egy továbbfejlesztése annak a kemény keveréknek, amit a csapatok a téli teszteken használtak” – mondta a Bridgestone fejlesztési menedzsere, Hirohide Hamashima.

“Módosítottunk rajta, egy kicsit lágyabb lett, mint korábban volt, ugyanis a csapatok visszajelzései alapján ezt szükségesnek éreztük. Azonban nem olyan hatalmas a különbség, és biztos vagyok benne, hogy ez mindenkinek feküdni fog.”

Nem úgy, mint a lágyabb gumik, amik komoly nehézséget okozhatnak…

“Úgy tűnik, hogy a lágy keverékek jelentik majd a legnagyobb kihívást a hétvégén, hiszen még soha nem vetettünk be lágy gumit Sepangban” – tette hozzá a japán szakember.

A Bridgestone lágy és kemény gumikeverékkel érkezik meg Malajziába.

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS