Budapesten buliztak az F1-es pilóták - fotókkal - F1VILÁG.HU

Budapesten buliztak az F1-es pilóták – fotókkal

HIRDETÉS

Az elmúlt két évhez hasonlóan, idén is megrendezésre került a GR1D Club parti a Buddha-Bár Budapestben, ahol a Magyar Nagydíj után kiengedhették a gőzt a Forma-1-es versenyzők.


Az elmúlt két évhez hasonlóan, idén is megrendezésre került a GR1D Club parti a Buddha-Bár Budapestben, ahol a Magyar Nagydíj után kiengedhették a gőzt a Forma-1-es versenyzők.

Az eseményre lapunk is hivatalos volt, és nem bántuk meg, hogy éltünk a lehetőséggel. Az esemény a futam napján, este 10 órakor vette kezdetét a Budapest belvárosában található Buddha-Bárban, ahova szépen lassan a pilóták is megérkeztek.

Elsőként a futam egyik nagy meglepetése, a pályafutása során először dobogós helyezést elérő Daniil Kvyat érkezett meg, akit azonnal körberajongtak, ami látszólag egy cseppet sem zavarta, oldott hangulatban váltott néhány szót az érdeklődőkkel, és egy-egy selfie-re is kapható volt.

Talán a legnagyobb feltűnést a Lotus csapat tesztpilóta hölgye, Carmen Jorda keltette, aki szintén nagyon közvetlen volt mindenkivel.

Az esemény óriási népszerűségnek örvendett, a tavalyinál is többen voltak kíváncsiak a bulira.

Mint megtudtuk, összesen hat Forma-1-es versenyző tette tiszteletét a partin, köztük a már említett Kvyat (Red Bull), Sergio Perez (Force India), Carlos Sainz (Toro Rosso) és Romain Grosjean (Lotus).

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is számos magyar celebritás volt jelen a buliban, illetve különböző külföldi – Forma-1-gyel foglalkozó – televíziós stábok riporterei, riporternői is megjelentek, akik hihetetlen módon örültek, ha valaki felismerte őket.

Idén sem csalódtunk, a színvonal a megszokott volt, igényes hely, igényes zene, remek italok és barátságos emberek.

Már várjuk a jövő évi bulit.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!