Buemi diktálta a tempót délelőtt Jerezben - F1VILÁG.HU

Buemi diktálta a tempót délelőtt Jerezben

HIRDETÉS

A tegnapi esőzések után, nyirkos, azonban száradó pálya fogadta a mezőnyt az e heti tesztek második napján a spanyol ringen, ahol nem sokkal a kezdés után ugyan még elkezdett szemerkélni az eső, ám hamar kisütött a nap, így zavartalanul folyhatott a munka.

A tegnapi esőzések után, nyirkos, azonban száradó pálya fogadta a mezőnyt az e heti tesztek második napján a spanyol ringen, ahol nem sokkal a kezdés után ugyan még elkezdett szemerkélni az eső, ám hamar kisütött a nap, így zavartalanul folyhatott a munka.

Sebastien Buemi már az első órában felugrott az élre, és 1:20.026-os idejével megnyerte a délelőtti tréninget.

A Toro Rosso svájci versenyzője mögött több mint fél másodperces lemaradásban Jenson Button végzett a McLarennel, akit Nico Hülkenberg (Willuams) követett a harmadik pozícióban.

A tegnapi felálláshoz képest a Mercedes GP-nél és a Renault-nál történt változás: előbbinél Michael Schumacher érkezett Nico Rosberg helyére, utóbbinál pedig Robert Kubica váltotta Vitaly Petrovot.

A délelőtt folyamán kétszer is meg kellett állítani a körözést. Kora reggel, amikor egy kisebb hidraulikus probléma miatt leállt Hülkenberg autójának motorja, majd pedig akkor, amikor Timo Glock autójának első szárnya leszakadt.

A Virgin Racing nem sokkal később megerősítette, hogy nem tudja folytatni a munkát a mai nap folyamán, ugyanis gond van az első szárny rögzítésével, és mivel még nem érkeztek meg a pótalkatrészek, csak holnap tud újra pályára gördülni.

Teszteredmények – Jerez, második nap (délelőtt):

1.  S. Buemi       Toro Rosso       1:20.026          58
2.  J. Button      McLaren          1:20.618  +0.592  29
3.  N. Hülkenberg  Williams         1:21.565  +1.539  27
4.  M. Schumacher  Mercedes GP      1:21.907  +1.881  67
5.  F. Alonso      Ferrari          1:21.928  +1.902  79
6.  R. Kubica      Renault          1:22.129  +2.103  50
7.  V. Liuzzi      Force India      1:22.886  +2.860  45
8.  M. Webber      Red Bull Racing  1:23.164  +3.138  60
9.  K. Kobayashi   Sauber           1:23.190  +3.164  46
10. T. Glock       Virgin Racing    1:29.964  +9.938  11

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!