Friss hírek

Buemi szerint elérhető a konstruktőri hatodik hely

A Toro Rosso alakulata képes lesz felvenni a harcot a konstruktőri hatodik helyért – állítja a gárda svájci versenyzője, Sebastien Buemi, aki szerint a Sauber és a Force India igenis verhető.


A Toro Rosso alakulata képes lesz felvenni a harcot a konstruktőri hatodik helyért – állítja a gárda svájci versenyzője, Sebastien Buemi, aki szerint a Sauber és a Force India igenis verhető.

A fiatal tehetség szerint a csapat jó úton halad ahhoz, hogy elérje minimálisan kitűzött célját, a nyolcadik helyet, ennél azonban többre is képes lehet, hiszen véleménye szerint a soron következő versenyeken bevetésre kerülő fejlesztéseknek hála javulhat versenygépeik tempója.

„A szezon elején az volt a célunk, hogy nyolcadikként végezzünk a bajnokságban” – mondta Buemi az Autosportnak.

„Jó ideig hetedikek voltunk, mostanra viszont pozíciót veszítettünk a Force Indiával szemben, tehát a nyolcadik helyen tanyázunk.”

„Nagyon fontos, hogy folytassuk az autó fejlesztését. Ez lesz a szezon második felének kulcsa. Ha sikerül olyan elemekkel előállnunk, melyek jól működnek az autón, akkor nem lehet probléma, hogy megtegyük azt, amit eddig. Ha nem sikerül fejleszteni az autón, nehéz dolgunk lesz.”

Buemi eddig 12 pontot szerzett az idei szezonban, míg csapattársa, Jaime Alguersuari 10 egységgel járult hozzá a csapat sikeréhez. A Toro Rosso jelenleg 4 pontos hátrányban van a Force Indiával szemben, míg a Sauber 13 ponttal előzi meg az olasz alakulatot.

„Lesz néhány újításaink Spában, melyek remélhetőleg segítenek majd nekünk” – mondta Buemi.

„Tehát remélhetőleg sikerül közelebb kerülnünk riválisainkhoz. Ha jó munkát végzünk, akkor jó esélyünk van arra, hogy erős teljesítményt nyújtsunk a szezon második felében.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További cikkek

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!