Button: A Hondának tanulnia kell az idei évből - F1VILÁG.HU

Button: A Hondának tanulnia kell az idei évből

HIRDETÉS

A Honda Racing brit versenyzője, Jenson Button bevallotta, boldog, hogy véget ért számára a rémálom, és befejeződött az idei szezon, azonban úgy érzi, csapatának tanulnia kell a hibákból, máskülönben esélye sincs a javulásra.

A Honda Racing brit versenyzője, Jenson Button bevallotta, boldog, hogy véget ért számára a rémálom, és befejeződött az idei szezon, azonban úgy érzi, csapatának tanulnia kell a hibákból, máskülönben esélye sincs a javulásra.

Button egy újabb kieséssel búcsúzott az idei évtől a szezonzáró Brazil Nagydíjon, miután csapata egyszerűen képtelen volt javítani az RA107-es modell teljesítményén az idei bajnokságban.

A brit versenyző azonban boldog volt, hogy a múlt hétvégén véget ért az idei szezon és már most a 2008-as bajnokságra koncentrál.

“Örülök, hogy vége a szezonnak és mindent magunk mögött hagyhatunk” – mondta Button az Autosportnak adott nyilatkozatában. “Az autó nem volt jó, és ez az egész szezonban így volt. Azt gondolom, hogy nagy eredmény a megszerzett hat pont. Meg voltam lepve, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen sok pontot szerezhetünk egy ennyire gyenge autóval.”

“De nem bánom, hogy volt egy ilyen évünk, mert nem csak az elkövetett hibákból tanul az ember, hanem az is kiderül, hogy a csapaton belül kik a legmegbízhatóbb és legkitartóbb szakemberek. Ez sokat segíthet nekünk a következő évben. Nem lehetünk ennyire gyengék jövőre. Ez lehetetlen. Bízunk benne, hogy egy gyorsabb autót építhetünk 2008-ra. Keményen dolgozunk, hogy sikerre vigyük.”

Jenson azt is elmondta, saját magát is sokkal jobban megismerte a 2007-es idényben, hiszen egy borzalmasan gyengén irányítható és vezethető autóval kellett helyt állnia, mely minden erejét kiszívta.

“Egy ilyen nehezen irányítható autóval vezetni nem egyszerű dolog, az ember minden tudását elő kell vennie ahhoz, hogy jól szerepeljen” – magyarázta Button. “Folyamatosan a mezőny végén kullogni, minden egyes versenyen a hátsó régióban harcolni, elszomorítja, és kedvetlenné teszi az embert. Ez teljesen elfogadható, néha én sem voltam túlságosan boldog.”

“Azonban valahogy motiválni kell a körülötted lévő embereket, mert ha lankad az elszántság, akkor esélyed sincs arra, hogy javuljál. Számomra fontos volt, hogy új emberek érkeztek a csapathoz, akik új ötleteket hoztak magukkal, bár még rengeteg munka áll előttünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!