Friss hírek

Button aggódik a Red Bull sebessége miatt

Az idei bajnokság éllovasa, Jenson Button csalódottságának adott hangot a Kínai Nagydíj időmérő edzését követően, mert azt gondolta, hogy az ötödik helynél előrébb végezhet.

Az idei bajnokság éllovasa, Jenson Button csalódottságának adott hangot a Kínai Nagydíj időmérő edzését követően, mert azt gondolta, hogy az ötödik helynél előrébb végezhet.

A brit pilóta, aki az első két futamot az élről kezdhette meg, most a harmadik sorba kényszerült, miután a Red Bull duója, Alonso, és márkatársa, Barrichello is megelőzte a mai időmérő edzésen.

“Nem sikerült olyan jól, mint amire számítottam” – mondta Button a BBC-nek. “A Red Bullok tegnap is gyorsak voltak, figyeltem őket a nagysebességű íveken, ahol csak úgy száguldottak.”

“A Q2-ben két-három tizeddel tűntek gyorsabbnak nálunk, így ki lehet jelenteni, hogy igencsak versenyképesek. Nem arról van szó, hogy mi egyszerűen csak lazábban vettük, vagy jóval több üzemanyaggal köröztünk, mert a Q2-ben mindenki kevés üzemanyaggal fut, így nem lesz egyszerű megverni őket.”

“Tudtuk, hogy versenyképesek, de nem gondoltuk, hogy ennyire. Azonban mégsem lepett meg annyira a dolog, mert már az első versenyen is nagyon jól szerepeltek, a másodikon viszont nem volt szerencséjük.”

“Melbourne-ben is versenyképesek voltak, talán nem ennyire, mint most. Azonban minden pálya más, és úgy tűnik, az ő autójuk jobban fekszik az ilyen pályákon” – tette hozzá a brit versenyző, aki csalódott, hogy csapattársa mögül kell rajtolnia.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!