Button alig várja már, hogy visszatérjen a Honda - F1VILÁG.HU

Button alig várja már, hogy visszatérjen a Honda

HIRDETÉS

Izgatottan várja már a Hondával való együttműködést a McLaren világbajnok versenyzője, Jenson Button.


Izgatottan várja már a Hondával való együttműködést a McLaren világbajnok versenyzője, Jenson Button.

Az angol pilóta 2006 és 2008 között versenyzett már a japán vállalat F1-es csapatánál, és ezt megelőzően még három idényen át versenyzett Honda-motoros versenyautóval.

Button úgy véli, az, hogy a Honda 2015-ben szövetségre lép a McLarennel, a Forma-1 számára is rendkívül jó hír.

„McLaren Honda: tudom, mennyi szenvedély, siker és büszkeség van beleágyazva pusztán ebbe a két szóba” – mondta a 2009-es év legjobbja.

„Ezért is vagyok annyira izgatott, hiszen ez nem csak egy fantasztikus lehetőség a csapat számára, de egy óriási előrelépés a Forma-1-nek is.”

„Úgy nőttem fel, hogy a McLaren-Hondákat láttam versenyezni és nyerni a Forma-1-ben – megírták saját dicsőséges fejezetüket a Forma-1 történetében.”

Button 2006-ban a Honda gyári csapatával nyerni is tudott a Forma-1-ben – épp nálunk, a Magyar Nagydíjon.

„Már lehetőségem volt arra, hogy egy hosszú és sikeres munkakapcsolatot alakítsak ki a Hondával. Pontosan tudom, milyen szenvedéllyel adóznak a motorsport, és kiváltképp a Forma-1 iránt.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!